2012. december 2., vasárnap

Puerta de Hayu Marka,azaz az Istenek Kapuja

 A kapuról
Dél-Peruban, a Tititaca tó közelében, 65 kilométerre Puno városától található meg egy fennsíkon a Puerta de Hayu Marka,azaz az Istenek Kapuja. Ez nem más, mint egy óriási sziklába vájt ajtó és kb. 4 ezer méter magasságban van.
A helyiek "Csakanának" hívják a helyet és egy csillagképet értenek alatta, mint pl. a Fiastyúk vagy az Orion öv. Már nagyon régóta tisztelik, az indiánok szertartásokat is szoktak itt levezetni.
Téglalap alakja van és a téglalap alján van egy majdnem ember méretű rés, ami hasonlít egy ajtóra.
Úgy látszódik, hogy teljesen értelmetlen és nem szokványos ajtó, ugyanis nem lehet kinyitni, nem vezet sehová.
Legendák
Több indián legenda is fennmaradt a kapuval kapcsolatban: Az egyik például azt mondja, hogy ez "kapu az Istenek földjével", amin keresztül a Nagy Hősök csatlakoztak az Istenekhez ha átléptek rajta. Ez egy dicsőséges dolog lehetett, aki egyszer átment hozzájuk. Egy ideig ott tartózkodtak, "megvizsgálták a királyságukat", majd egy idő után ismét visszatértek Peruba, a saját földjükre.
Egy másik legenda szerint spanyol hódítók érkeztek ide és megpróbálták az inka törzsektől elkobozni az arany és drágaköveiket. Amaru Muru, az első inka papkirály tudta használni az ajtót egy különleges tárgy segítségével. Ezzel a tárggyal lehetett aktiválni az átjárót. Ez a tárgy nem más, mint egy aranykorong szerű kerek "kulcs", amit bele lehetett illeszteni az ajtóba és megnyílt a csillagkapu. A papkirály ide menekült a spanyolok elől, kezében az aranykoronggal. Az érdekesség, hogy az "ajtón" tényleg van egy  mélyedés, ami megegyezik a legendákban leírtakkal és egy ilyen tárgy illene bele. A kapunál sámán indiánok voltak, akikkel miután lebonyolította a rituális felkészülést a papkirály, aktiválta az átjárót, majd kékes szerű fény tört elő belőle és be is ment rajta, azonban soha többé senki sem láttam. A legenda úgy maradt fent, hogy többen is látták ezt az eseményt.
Van más monda is ami fennmaradt az utókor számára: volt két papkirály, akiket űrtestvéreknek hívtak, akik az égből érkeztek. Nagyon valószínű, hogy utazásukhoz az Istenek Kapuját használták. Innen, a Földről az Univerzum egy másik pontjára lehetett eljutni a kapuval és arról a pontról is, ugyanúgy vissza a Földre.
A legendák egy próféciával záródnak, mely szerint egy napon majd az Istenek visszatérnek a Nap Hajóikkal, ugyanis a kapu újra aktiválódni fog.
Hogy az aranykorong honnan származik az nem tudni, két verzióról hallottam: az egyik, hogy egy napon az égből hullott alá és úgy találták meg a helyiek, míg egy másik szerint Amaru Muru papkirály egy elsüllyedt szigetről hozta magával ezt a tárgyat még sok mással együtt és ő egyesítette a helyi törzseket is.
Egyébként találtak hasonló kinézetű tárgyakat Peruban, azonban ezek nem aranyból, hanem csak bronzból készültek. Lehet hogy másolatok lennének?


Hasonló építmények és legendák
Ezekről majd külön bejegyzést is fogok írni részletesen, de érdemes megemlíteni őket. A Tiwanakui Napkapu tagadhatatlanul hasonlít és lehet hogy ugyanaz volt a rendeltetése, mint az Istenek Kapujának. Egyébként ez is a Titicaca-tó közelében található. Ez is egy ajtó, ami a semmibe vezet. A rajta lévő szimbólumokat nemigazán tudták megfejteni, de egy istenséget is ábrázoltak rajta, akinek a kezében valamilyen érthetetlen eszköz van, hasonlít egy villámhoz.
Mint írtam, Amaru Muru egyesítette a törzseket és ezekkel az emberekkel számos templomot és megalitikus építményt is emeltek itt, bár a legtöbb funkcióját és rendeltetését már elfelejtették az emberek az idő folyamán.
Az időt itt is különböző korszakokra  és ciklusokra osztották fel és egymást váltották az uralkodók. Az ezer éves ciklusokat "Inti"-nek hívták, ami azt jelenti, hogy "Nap", az uralkodónak pedig "Pachakuti"-nak nevezték. Miután beléptünk a 10. időintervallumba (ami már megtörtént), akkor visszafog tértni a "Fény" akkor újra aktivizálódnak a kapuk, a negyedik dimenzió kristályvárosai a Titicaca-tó közelében újra láthatóak és elérhetőek lesznek számunkra.

Csillagkapu?
Egyesek arról számoltak be, bár ez már csak pletyka, de kitudja lehet van alapja, hogy mikor a kezüket az ajtóra teszik érzik, hogy valamilyen energia árad belőle, valamint furcsa látomásokat lát csillagokkal kapcsolatban, valamint egy szokatlan ritmikus zenét hall.
Arról se feledkezzünk meg, hogy a területen nagyon magas az UFO észlelések száma. A helyiek azt sem tudják mi az az ufó, mégis fényes korongokról, gömbökről számolnak, amik a tóba hol lemerülnek, hol pedig abból jönnek fel.
Lehet, hogy ez a csillagkapu úgy működik, mint az űrben egy féreglyuk. Különböző dimenziók vagy helyek, két különböző pontját köti össze egymással. Ezzel utat rövidíthetünk, ha belépünk rajta. A féreglyuk már bizonyított tény, a NASA ebben az évben már bebizonyította, hogy a Föld körül is számtalan féreglyuk nyílik, de nem tudják meghatározni előre a helyüket, hogy hol és mikor nyílnak ki, valamint, hogy milyen hosszú időre vannak nyitva ezek bejáratai.
Lehet, hogy a legendáknak tényleg van valami valóságmagja és alapja? Mi van ha már az ókorban földönkívüliek érkeztek ide, de nem hosszú utat megtéve, hanem egyszerűen csak féreglyukon keresztül? Majd ez a tudás itt maradt, hála ennek a kapunak és az elveszett eredeti aranykoronggal.

Miskolci László
A Letűnt Világok Enigmái blog összes tartalma szerzői jogvédelem alatt áll. A blogon
megjelenő anyagok másolása, kereskedelmi forgalomba való hozása TILOS. A tartalom részleges felhasználása csak a szerző ENGEDÉLYÉVEL lehetséges.
Az írások sajátok, nem pedig más weboldalakról lettek átmásolva.

4 megjegyzés:

  1. Nagyon szeretem a tiwanakui Napkaput.
    :))

    VálaszTörlés
  2. köszönjük, mikor itt lesz a idő, előkerül a kulcs is

    VálaszTörlés
  3. 1996 ban volt az elso ufos talalkozasom .1999 ben utaztam Peruba . Tenyleg atjarok es lesz tobb is ha eljon az ido (;

    VálaszTörlés
  4. Szerintem az aranykulcs vagy a harmadik csakra (Napfonat, Solar Plexus) vagy a szívcsakra (negyedik csakra) lesz. Tehát nem külső, hanem belső kulcsról van szó. (A harmadik a csakra a testi középpont, a negyedik a lelki középpont.) A bemélyedés, lehet, hogy csak a bevésett üreg központi pozícióját jelöli. Ha valaki utazni akar, akkor először egy ülőalkalmatosságot (megfelelő vastagságú "deszkalap") helyez az üregbe, ami fel tud ülni a két oldalán. Úgy tűnik, hogy a jobb oldalából, a hosszú évezredek során kitört egy darab... Azt valamivel érdemes pótolni, hogy ismét vízszintes legyen az ülőhely. Aztán nem szembe állunk a szikla mélyedéssel, hanem háttal, és fellépünk, majd beülünk a résbe. Így a "hatalmas kőszikla felszínébe olvadunk". Tehát, a szikla rá fog erősíteni a meditációs technikára. Azt kellene tudni pontosan, hogy milyen irányba néz az ember, amikor ott ül. Ha ez pontosan kelet, vagy észak, akkor azok nagy mértékben erősítik a meditációs hatást. Namaszté!

    VálaszTörlés