2015. október 6., kedd

Millió éves kalapács a homokkőben?

1936 júniusában egy furcsa leletet találtak a Texas állambéli Londonban, Amerikában. (Nem összekeverendő az angliai Londonnal.) A tárgy egy kalapács volt, így a későbbiekben a "Londoni kalapács" néven híresült el. A lelet érdekességét az adja - és így került be az időn kívüli tárgyak listájába is -, hogy a tárgy egy homokkőbe volt beágyazódva, ami viszont több millió évesre datálható! Ez azonban nem illik a hivatalos régészet kronológiájába. Egy helyi házaspár talált rá, név szerint Max Edmond Hahn és felesége, Emma Zadie, amikor a helyi Vörös-pataknál sétáltak. Ekkor vettek észre egy furcsa laza sziklarészt, egy párkányt, amiből kilógott a kalapács nyele. Hazavitték, és később a fiuk, George törte szét azt, így látták meg a kalapácsot beágyazódva. 


A kalapács méretei a következőek: 15,24 cm hosszú, átmérője egy hüvelyk. A fémfeje 96,6% vasból, 2,6% klórból és 0,74°% kénből áll. Ezeket az adatokat az ohiói Batelle Laboratórium tette közzé.
Végül a leletről megjelent egy cikk a Bible-Science Newsletter lapban, és itt hallott róla egy Carl Braugh nevű úr. Carl kreacionista - azaz, hogy mindent Istent teremtett, valamint, hogy a Föld csak pár ezer éves -, és ezzel a lelettel is akarta bizonyítani hitét, hogy a Bibliába szereplő özönvíz igaz. 1983-ban megvásárolta és később a Creation Evidence Múzeumban állította ki.




A vizsgálatok során kimutatták, hogy a kalapács fanyele nem kövült meg teljes mértékben, holott meg kellett volna. Ráadásul a feje sem kezdett el rozsdásodni az évtizedek alatt. Viszont a belső fém az analízis szerint nem buborékos, hanem nagyon tiszta kohászati remekmű - amit viszont a mi modern iparunkban sem nagyon tudunk elérni.
A szkeptikusok szerint valamikor, úgy 200 évvel ezelőtt elhagyta egy bányász, majd pedig az évek folyamán a körülötte lévő homokkő körbeölelte - aztán az megkeményedett. Míg a hívők úgy gondolják, hogy a kalapács igen is régi, ugyanis a réteg, amiben találták, az a Kréta időszakból való és még egy kagyló is rákeményedett (ezt törték le később róla). Ezen időszak intervalluma a 66-145 millió évig terjed. Tehát már vagy előttünk is voltak itt emberek, így az evolúciós elmélet nem teljesen igaz vagy pedig a korábban élőknek is kezében volt már fejlettebb technológia.
A vita azóta sem dőlt el és mindenki a saját igazát mondja...

8 megjegyzés:

  1. A tanújelek sokasodnak. Előbb vagy utóbb a "vaskalapos" minden tudás birtokában levő akadémista emlőn nevelkedett "tudósainknak" is el kell ismerni : a földi civilizáció igenis létezhetett a jégkorszakokat és özönvizeket megelőző időkben is. Gabipapa.

    VálaszTörlés
  2. MIVEL A NYÉL FA, SZÉNIZOTÓPOS VIZSGÁLATTAL ÉVEKRE PONTOSAN MEG LEHETNE A KORÁT HATÁROZNI.....................E NÉLKÜL KACSA AZ EGÉSZ............

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. hát...+-párszáz évre pontosan...az a baj a C14-el, hogy már nagyon régóta van kitéve újabb szennyeződéseknek a darab...a képeken is látszik, hogy elég szabadon volt tárolva..

      Törlés
  3. Természetes ész fényénél,már az un. bibliából is kikövetkeztethető,hogy az "óriások" ill. a földi emberek lányainak "kapcsolata",eleve feltátelezi a megelőző civilizációkat.Sőt, a genezis-szerintem- egy elpuszttúlt,vagy kihalt korábbi emebriség szájhagyományának a leirata.

    VálaszTörlés
  4. A természetes ész fényénél,már a bibliából is kikövetkeztethető,hogy a "genezis" egy korábban élt és kihalt,vagy elpusztúlt civilizáció szájhagyományaira alapozódik. Tehát nem az a kérdés,hogy volt e,hanem,hogy mennyi volt.

    VálaszTörlés
  5. A C-14_es vizsgálat eredménye sokkal előbbre vinné rejtelyt, én egyébként támogatom a föld sokezer akár milló éves lakottság elméletet.

    VálaszTörlés
  6. Szerintem a C-14-es vizsgálat sem vinné előbbre az ügyet, ugyanis furcsa módon dinoszaurusz fosszíliák és a gyémánt is tartalmaz C-14-et, pedig nem kéne ennek benne lennie, ha tényleg régen keletkeztek.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. ez nem egészen így van asszem...nem c14-et tartalmaznak, hanem azzal többé-kevésbé megegyező rádióaktiv sugárzást...viszont az tényleg stimmel, hogy a szénizotópos kormeghatározást max. 50-60.000 évre visszamenőleg lehet úgy-ahogy használni elméletileg(a reális határ durván 35-37.000 évnél van...)

      Törlés