2012. november 16., péntek

A 440 millió éves emberi lábnyom

Nagyon sok időn kívüli tárgyra annyit mondanak a tudósok, kutatók, régészek, hogy
pusztán csak a talajrétegek mozgása miatt a rétegek „összecsúsztak „, így a tárgyak is olyan rétegekbe kerültek bele, ahol valójában nem is voltak. Bizonyos leletekre ezt még rá is lehetne fogni, de a most következő legbizarrabb oopartra aligha. 1953 nyarán a családjával kirándult William J. Meister az Utah állambeli Antelope Springs térségben. A férfi megkövesedett maradványokat gyűjtött, többek közt trilobitákat is. A trilobita egy ősrák, mely 500 millió évvel ezelőtt nyüzsgött az ősóceánokban és mocsarakban. Természetesen Meister egy kis kalapáccsal indult el, hátha talál egy újabb gyöngyszemet gyűjteményébe. Ezen a napon olyat dolgot fedezett fel, mely minden eddigit túlszárnyalt. Felesége és lánya észrevette az egyik sziklán, hogy egy megkövesedett valami található. Meister neki állt kalapálni, majd ahogy leváltak a sziklarétegek döbbenet ült ki arcára: egy emberi láblenyomatra lelt, ráadásul egy hegyes orrú cipőt viselt! Még a cipő varratok nyoma is jól kivehetőek voltak. A sarok lenyomata mélyebben volt, mint a lábujjaknál az illető testsúlya miatt. Egészen eddig sorolhatnánk a korábban említett összecsúszott rétegekhez ezt a leletet. Azonban itt jön a bökkenő: a bal láb cipősarka egy trilobitára lépett rá, amelynek maradványai a lábnyommal együtt kövesedett meg, tehát nem talajcsúszás eredménye!
 
Az oopart bejárta az államot, a geológusok megállapították, hogy kétség kívül a kambrium korból származik a kövület. Kinek a cipő lenyomata maradt meg 440 millió évvel ezelőtt? A primitív ember még nem hordott semmiféle cipőt, még szandált sem, csak 25 ezer évvel ezelőtt kezdték el készíteni a kezdetleges lábbeliket. Itt csalás teljes mértékben kizárható és számtalan teória született ezzel az érdekfeszítő lelettel kapcsolatban. Egyesek szerint léteznek időutazók és valaki visszament több millió évvel ezelőttre, hogy tanulmányozza az akkori élővilágot. Valaki úgy gondolja, hogy földönkívüliek jártak a bolygónkon. Ők sokkal hamarabb fejlődtek ki, mint az ember, elértek egy magas technikai szintet és akárcsak mi, elindultak a kozmoszba, hogy új világokat fedezzenek fel, így jutottak el a Földre. Míg megint mások azt állítják, hogy a darwinizmus már nem állja meg a helyét, az ember sokkal hamarabb megjelent a Földön, mint azt most gondoljuk és léteztek ősi civilizációk, amik azonban már rég elpusztultak és a tenger fenekén pihennek valahol.

Miskolci László
A Letűnt Világok Enigmái blog összes tartalma szerzői jogvédelem alatt áll. A blogon
megjelenő anyagok másolása, kereskedelmi forgalomba való hozása TILOS. A tartalom részleges felhasználása csak a szerző ENGEDÉLYÉVEL lehetséges.
Az írások sajátok, nem pedig más weboldalakról lettek átmásolva.

6 megjegyzés:

  1. Megjegyzésem?: Hogy a Föld mindig is lakott volt Azóta lakott amióta rá lehetett lépni

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Lehetséges. Ajánlom neked Allan Kardec könyveit, ő is hasonlót ír bennük.

      Törlés
  2. Már több ehhez hasonló dolgot olvastam mint pl. a megkövesedett emberi lábnyom melletti dínó lábnyom stb, és csak azon csodálkoztam el eleinte (mostanában már nem), hogy ez miért nem nagyobb hír, mint ha valaki talál egy megkövesedett dínó csontot?! Persze tudom a miértjét,csak azt furcsállom, hogy a "tudósok" nem furcsálják!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem a"tudósok" nem arra szerzödtettek,hogy magyarázzanak dolgokat hanem bemagyarázzák a megszokott nézeteket.

      Törlés
  3. Nagyon érdekes témakör. Azért kiváncsi lennék arra,hogy milyen (ki) magyarázatot találnak ki erre és az ehhez hasonlókra a ,,tudósok'' !

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sziasztok ez nagyon tecik de anya nem olfasta el tejesen

      Törlés