2013. április 26., péntek

Biblia 1.- A Tízparancsolat kőtábláit földönkívüliektől kaptuk?

Erich von Daniken, a paleoasztronautika atyja keresztény hívő volt egész életében. Már gyerekkorában - mivel olyan iskolába járatták szülei - a Bibliát tanulmányozta és több nyelvre is lefordították az órákon. Már ekkor felvetődött benne nagyon sok kérdés a szentírással kapcsolatban, amire nem kapott választ tanáraitól, így saját kutatásba kezdett. Daniken továbbra is hívő maradt, de úgy gondolta, hogy nem a jó Isten szól a legtöbbször az emberekhez, mint ahogy olvashatjuk a szövegekben, hanem egy másik világ képviselői. Ezeket a szövegrészleteket alaposan kielemezte és leírta véleményét. Ez volt a kezdet....

.... Mára már tudjuk, hogy az elméletének képviselői részben a Bibliát hozzák fel bizonyítékként, hogy földönkívüliek igen is jártak a bolygónkon a múltban és akár befolyásolták is történelmünket.
A Bibliai szövegek jó példák lehetnek erre az elméletre, csak tudnunk kell olvasni a sorok között és megérteni őket.

Most a tízparancsolattal kapcsolatos részt veszem górcső alá, aztán majd másik posztban más-más részeket, szövegeket elemzek ki.

A történet a Bibliában a Mózes II. könyvében kapott helyet.
A zsidók kivonulnak Egyiptom földjéről. Már itt is vannak furcsaságok, amik egyszerűen felfoghatatlan a Jóistentől, de ezeket majd máskor tárgyalom.
Megérkeznek Sinai-félsziget déli részén található hegycsoporthoz, ami nem más mint a nevezetes Sinai hegy. Itt pár kutató úgy gondolja hogy teljesen másik hegycsoportosuláshoz érkeztek és nem pedig ide, de ez most nekünk a történet szempontjából nem lényeges. A lényeg hogy letáboroztak ide.
" A harmadik hónapban azután hogy kijöttek vala Izráel fiai Égyiptom földéről, azon a napon érkezének a Sinai pusztába. ....és táborba szállának a pusztában.."


Ezután az Úr folyamatos utasítgatásokat ad Mózesnek, majd bejelenti hogy meglátogatja, hogy le fog szállni a Sínai hegyen.
"És legyenek készek harmadnapra; mert harmadnapon leszáll az Úr az egész nép szeme láttára a Sinai hegyre."

Majd egy érdekes bejelentés következik:
"És vess határt a népnek köröskörűl, mondván: Vigyázzatok magatokra, hogy a hegyre fel ne menjetek s még a szélét se érintsétek; mindaz, a mi a hegyet érinti, halállal haljon meg. Ne érintse azt kéz, hanem kővel köveztessék meg, vagy nyillal nyilaztassék le; akár barom, akár ember, ne éljen

Miért akarja az Úr megölni az embereket, ha felakarnak menni a hegyre? Itt kicsit a modern UFO beszámolókhoz kell nyúlnunk. Számos beszámolóban az hangzik el, hogy akik közel mentek az azonosítatlan idegen járműhöz valamiféle sugárfertőzést kaptak, a hajuk egy idő után hullani kezdett vagy kórházba is kerültek. Hogy UFO-ról, azaz valamilyen repülő gépről van szó, az bizonyítja a szöveg további részlete. Itt máris el kell vetnünk, hogy tényleg a mindenható Isten szól Mózeshez. Tehát az "Úr" nagy valószínűség szerint azért tiltja meg a hegyre felmenést, hogy megóvja az embereket.

Mikor ezeket a dolgokat elmondta Mózesnek az Úr, visszatért a népéhez és elmondta amit a mindenható üzent. Végül napok teltek el és az Úr visszatér a hegyre, nem is akármilyen formában:
"Az egész nép pedig látja vala a mennydörgéseket, a villámlásokat, a kürt zengését és a hegy füstölgését. És látja vala a nép, és megrémüle, és hátrább álla."
 Az Úr miért nem egyszerűen csak megjelenik? Hisz Ő a Mindenható, aki bármire képes! Miért kell dübörgő hangon és füstölögve, bűzölögve megjelennie? Ez inkább egy gépre utalhat, de még a hangja is, mert óriási lármát csap.
Ráadásul Isten felhő képében jelenik meg a hegy tetején, takarja magát, hogy más ne lássa messziről.


A megbeszéltek szerint a nép Mózes kivételével távol marad a hegytől.
"Távol álla azért a nép, Mózes pedig közelebb méne a felhőhöz, melyben az Isten vala."
Azonban Isten vét egy hibát: meglátják egy részét az emberek.
"És láták az Izráel Istenét, és annak lábai alatt valami zafir fényű tárgy vala, és olyan tiszta, mint maga az ég"
Zafír fényű tárgy a láb alatt? Hát én itt inkább valami technológiai dologra tudok gondolni, inkább valami tartólábakra, ami fémből van talán vagy valamilyen erős anyagból vagy esetleg állnak valamilyen gépezeten a jövevények.

Többen is abba kötöttek bele, hogy egy földönkívüli lény, hogyan is kommunikálhat Mózessel, mert teljesen más nyelvet beszélnek. Ebben nincs semmi ördöngősség. Minden bizonnyal az idegenek már az előtt megfigyelték az emberiséget, hogy felvették volna egy pár személlyel a kapcsolatot. Tehát a nyelvet is kitanulhatták, erre mi is képesek vagyunk, ha egy másik országba megyünk néhány mondatot az ország adott nyelvén biztosan megfogunk tanulni. Talán az idegenek még valamilyen fordító gépet is használhattak. Ennek alapján írhatták meg a következőkben átadott kőtáblát.

"És szóla az Úr Mózesnek: Jőjj fel én hozzám a hegyre és maradj ott. És átadom néked a kőtáblákat, és a törvényt és a parancsolatot, a melyeket írtam, hogy azokra megtaníttassanak.....és felméne Mózes az Isten hegyére. "
Hogy hogyan került sor az átadásra, azt nem részletezi túlzottan a Biblia. Minden esetre érdekes, hogy Mózes 40! napot tartózkodik a hegyen, a felhőben, amiben az Úr van. 40 napot kibírt volna étel és ital nélkül? Kizárt dolog! Valószínűleg az idegenek adtak neki valamiféle ennivalót.
Az Úr ismét furcsa kijelentést tesz, ajándékokat kér: aranyat, ezüstöt, rezet stb.
Hogy a Teremtőnek mi a fenének kellenének ezek ahelyett hogy megteremtené, azt nem tudni, de ha úgy gondoljuk, hogy ezek földönkívüliek máris felvetődik az a lehetőség, hogy nyersanyagokért jöttek. A 40 nap alatt sok mindenről beszél Mózes az Úrral, minket később majd csak a Frigyláda érdekel ( szintén másik bejegyzésben ) ami ismét egy modern technológiára utal.

"Mikor pedig elvégezte vele való beszédét a Sinai hegyen, által adá Mózesnek a bizonyság két tábláját, az Isten ujjával írt kőtáblákat."
"A táblák pedig Isten kezének csinálmányai valának, az írás is Isten írása vala, kimetszve a táblákra."
 Valószínűleg akár mint a beszédet, az írást is megtanulták. Ehez elég messzire kellett elmenniük már, de biztos valami tervszerű folyamat egy fontos lépése volt, hogy megírják a kőtáblát. 


"Megfordula azért és megindula Mózes a hegyről, kezében a bizonyság két táblája; mindkét oldalukon beírt táblák, mind egy felől, mind más felől beírva."
Megkapta Mózes a Tízparancsolatot. Ami azt bizonyítja, hogy tényleg nem Istennel van dolgunk, az hogy ennek a 10 parancsnak néhány tételét korábban és később maga az Úr szegi meg például az emberölést és a lopást. Ez nagyon illogikátlanságra vall a Jóistentől.

Tehát várják Mózest a hegy lábánál amikor is egy érdekes és roppant furcsa dolog történik:
"És lőn, a mikor Mózes a Sinai hegyről leszálla, (a Mózes kezében vala a bizonyság két táblája, mikor a hegyről leszálla) Mózes nem tudta, hogy az ő orczájának bőre sugárzik, mivelhogy Ővele szólott. És a mint Áron és az Izráel minden fiai meglátták Mózest, hogy az ő orczájának bőre sugárzik: féltek közelíteni hozzá."


Ismeretlen okok miatt Mózes bőre fénylik és sugárzik. Valószínűleg visszavezethető ez arra is, hogy az Úr megtiltotta a többi embernek, hogy megközelítsék a hegyet. Hogy miféle sugárzást kapott Mózes, azt nem tudni, de hogy semmi baja nem lesz tőle az is biztos, ugyanis később elmúlik neki. Valószínűleg magától a géptől "kapta el" - lásd modern beszámolók, amik roppantul hasonlítanak erre - vagy mert 40 napot az idegenekkel töltött el, valószínűleg a hajón. Még talán az is felvetődhet, hogy Mózest bekenték valamilyen fertőtlenítő ismeretlen anyagokból készült krémmel, hogy a piszkot, betegséget stb. ne vigye fel a hajóra és végül az arca ilyen reakciót váltott ki. Más bibliai eseteknél is az angyalokkal és Úrral való találkozás előtt megfürdetik az embereket majd furcsa ruhákba bújtatják, mielőtt felvinnék őket az Égbe.


Mikor a sugárzás elmúlik és már nem félnek tőle társai, összegyűjti népét:
"És egybegyűjté Mózes az Izráel fiainak egész gyülekezetét, és monda nékik: Ezek azok a dolgok, a melyeket parancsolt az Úr, hogy cselekedjétek:" kezében a Tízparancsolattal.

Összességében ez lett volna posztom fő témája, amiről le is írtam a véleményemet, de érdekes dolgok történnek már a kivonulásnál, a Frigyláda építésénél és hurcolásánál is. A hívőknek ez abszurdumnak tűnhet, mert számukra csak az Úr vitelezhette ki az egészet. Egyes tudósok nem tudnak mit kezdeni a dologgal vagy meg nem történtnek, mesének nyilvánítják. Mások szokás szerint mindenben csak a szimbolikus jelentőséget látják, de hogy mi mit szimbolizál ott megint mindenki mást mond. Ha úgy értelmezzük a szöveget, mint most, tehát SZÓ SZERINT, akkor máris értelmessé válik az egész történet. Meggyőződésem, hogy Mózes nem az Úrral beszélt!

Miskolci László
A Letűnt Világok Enigmái blog összes tartalma szerzői jogvédelem alatt áll. A blogon
megjelenő anyagok másolása, kereskedelmi forgalomba való hozása TILOS. A tartalom részleges felhasználása csak a szerző ENGEDÉLYÉVEL lehetséges.
Az írások sajátok, nem pedig más weboldalakról lettek átmásolva.

7 megjegyzés:

  1. Jó cikk: Miután Egyiptomban leváltotta a népharag a kirablóit, munkát kaptak a többi lakóval együtt az állami közmunkaprogramban, jó fizetéssel, húsos fazekak mellett ültek. Akiknek erős volt a munka, nagyobb néptömegek vándoroltak ki a felelősségre vonás elől.

    A József-féle társaság úgy tűnik, maradt. Aztán kirabolták a szomszédságot, vitték ékszereiket (arany, ezüst), állataikat, és leléptek...Akiket a terjeszkedő sivatagi Asszíria elhívott, a Só-úr-el-híta, korabeli olvasattal eS-Ra-EL-Hí-Ta = Izraelitáknak nevezték el. Ígért nekik földet, ígért házakat, megígérte, hogy kiirtja, elűzi onnan az ott élő, földműves, városokban élő Kánaáni népet.

    Szövetséget kötött velük, ha teljesítik, a népe lesznek, ha nem, eltörli - kiirtja őket. Van író, aki Mózes, Moses (Mezős, Mosás) néven olvassa. Alakját Ehnaton fáraóéval azonosítja. Ezért vonakodik asszír szolgálatban a Szín (hold) félsziget területérő tovább haladni.

    VálaszTörlés
  2. Hehehe, NIMRÓD, vagy valamelyik fia hívatta magához mózest... Nem véletlen nem szeretik NIMRÓDOT! Törvényt adott nekik, amit a mai nap sem fogadtak meg! Jézust is megvetették, mert jóra oktatta (volna) őket!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én Nimródot még véletlenül sem hoznám kapcsolatba a jehova tízparancsolatával,mert ha nem vetted volna észre a jehova azt a parancsolatot is adta, "ábrahámnak" , hogy "Öld a Bárányt és Égesd" vagyis a Jó "Isten" /Égi Atyánk és Égi Anyánk/ Fiának Jézusnak a Szimbóluma ez rituális gyilkosság!!! :(

      Törlés
  3. Fiatalon nem foglalkoztam sem vallással sem ufókkal csak a történelmi munkák és történetek érdekeltek.A gyerekeim miatt kezdtem foglalkozni az ilyen témájú írásokkal és művekkel.Szerencsém volt,hogy elsőre a hindu vallástörténet és a Buddha tanai kerültek a kezembe csak utána a korán és a biblia.Daniken-Nemere-Asimov-Carsac mind csak egy új nézőpont és kérdés de minden egy irányba mutat mint ez az írás is.Jelen tudásunkkal és valónkkal csak vizsgázunk.Ha kettes akkor kapunk egy kevés tudást és útmutatást az előző civilizációk és tanítóik történelméből és tudásából,ha bukunk akkor a következő civilizáció kapja a kérdést.Lélekenergia vagy anyag?

    VálaszTörlés
  4. Tízparancsolat a XXI. sz. szemével: Olvasható:
    http://bookandwalk.hu/Lelektorott-emberiseg---Tizparancsolat-18290-ebook.aspx
    Hallgatható:
    https://www.youtube.com/watch?v=1Wh12vCdgOo

    VálaszTörlés
  5. A tíz parancsolat amit ( isten) adott, mózes jól tudta mi áll bene, míg távol volt az emberek nem tudták ki hez imátkozanak ezért, aranyból csináltak egy szobrot. Pontosan egy bárányt és azt imádták.
    Mikor mózes lejött a hegyröl fel olvasta a tíz parancsolatot, amiben az is meg van írva,
    Ne csinálj kézel faragott szobrokat és azt ne imád,
    De az emberek ezt honnan is tudták volna hisz akor még mózes a hegyen volt, és ezér mózes 300 ember fejét vágata, ami szintén csak bűn "ne ölj, ez nem isten hez méltó cselekedet

    VálaszTörlés