2013. szeptember 10., kedd

Az ősi földönkívüliek téma írói, avagy Daniken "elődei" és "utódai"

A paleoasztronautika "atyja" Erich von Daniken. Általa lett népszerű az a téma, hogy vajon földönkívüliek látogattak-e meg minket a múltban, így tehát őt mondhatjuk a legismertebb képviselőjének. Azt viszont kevesebben tudják, hogy nem ő volt az első, aki írt ezekről a témákról!!! Korábbi írók is foglalkoztak már ezzel a témával, egyesek csak érintőlegesen, míg mások közelebbről is megvizsgálták e kérdéskört.
Most pedig lássuk időrendben, hogy mik is történtek!

Időszámításunk előtt 500-340 körül járunk. Görög filozófusok -köztük Anaxarchus és Epikurosz - úgy vélték, hogy a végtelen számú világokban, biztos van más bolygókon is élet a miénken kívül.  ( Meg kell jegyezni, hogy ők nem gondolták azt, hogy ide jöttek volna, csak megfogalmazódott bennük a földönkívüli lények gondolata. )

Ugorjunk át az 1850-es évek környékére. Ekkor élt Madame Helena Blavatsky, ez az orosz írónő alapította meg a Teozófiai Társulatot. Ez a társaság a keleti és a nyugati kultúrák ezoterikus tanításait gyűjtötte össze, majd publikálta. Blavatsky spirituális személy volt, aki érdeklődött a keleti tanítások iránt. Ő feltételezte, hogy idegen lények lakhatják számtalan más világot és talán már ide is ellátogattak a Földre, amit ellenőriznek vagy hatással voltak rá. Azt is állította, hogy szellemi lények már rég beavatkoztak az emberi fejlődésbe a Holdról és a Vénuszról. Meg kell említenünk, hogy viszont szerinte nem fizikailag voltak itt, hanem csak leinkarnálódtak a Földre fizikai testre s így avatkoztak be. A nyomaikat felfedezhetjük a vallásokban, legendákban s hozzájuk kapcsolt jó pár elveszett kontinenst és helyet, mint például Hüperborea vagy Lemuria. Ezeket a gondolatokat meg is jelentette könyveiben.


Charles Fort egy amerikai író volt, aki azzal vált főleg híressé, hogy megmagyarázhatatlan, természetfölötti és paranormális eseteket gyűjtött össze, majd jelentette meg őket könyveiben. Fontos megjegyezni, hogy ő csak megírta az összegyűjtött eseteket és rendszerezte őket, de nem alakított ki róluk sajátos nézeteket és a végkövetkeztetést ráhagyta az olvasóra. 1919-ben jelentette meg könyvét a "Book of Damned"-et, melyben feltételezi, hogy a régi démonok és hasonló lények talán összefüggésben lehetnek a "nemkívánatos látogatókkal más világokból". Talán még be is avatkoztak az életünkbe, de nem tudta megmondani, hogy ezek a lények fizikailag voltak itt, transzdimenziósak vagy csak lelki lények.


Bár földönkívüliekről nem írt, mégis meg kell említenem az 1895-ös születésű orosz Immanuel Velikovsky-t is, aki 1950-ben publikálta a "Worlds in Collision" c. könyvét, melyben ő is szóról szóra értelmezi a mítoszokat és legendákat (mint az ősi idegenek hívői) és arra a következtetésre jutott, hogy az emberiség egy amnéziás faj, s ezekben az iratokban örökítette meg eredeti történelmét. Konkrétan azt, hogy történt egy óriási globális katasztrófa a régmúltba, melyet őseink mindenhol megéltek és megörökítették őket. Ő elsősorban bolygók összeütközésére és özönvízre gondolt.


1953-ban jelentette meg George Adamski és Desmond Leslie a "Flying Saucers Have Landed" c. könyvét. Adamski saját élményeiről számol be a földönkívüliekkel kapcsolatban, míg Leslie ősi földönkívüliek után kutat, és ír a vimánákról, Atlantiszról, a kelta és dél-amerikai istenségekről is, hogy talán földönkívüliek lehettek.  


Morris K. Jessup nagyon sok mindennel foglalatoskodott, de mivel a '40-es években kezdtek elterjedni az UFO jelenségek így ezen téma úttörője lett. Az úr kitanulta a csillagász szakmát, s bár régészeti végzettsége nem volt, számtalan ilyen expedíción vett részt. 1956-ban jelentette meg az "UFO-k és Biblia" c. könyvét, ami feltárja azokat az elméleteket, amikre Daniken is kitér a könyveiben. Tehát ő már feltételezi, hogy nem a valódi Isten kommunikál a Szent írásban az emberekkel.


Brinsley Le Poer Trench holland nemes, ír szakértő és népszerű ufológus volt. 1960-ban jelentette meg a "The Sky People" c. művét, melyben úgy gondolta, hogy sok Bibliában szereplő ember valójában nem a Földön, hanem a Marson élt, majd mivel elolvadtak a marsi jégtakarók ( Özönvíz?) át telepítették őket ide. Szerinte Ádám és Éva a földönkívüliek genetikai kísérletei voltak.


Robert Charroux a legismertebb Daniken "elődei" közül. A francia férfi karrierjét eleinte szépirodalmi művekkel kezdte meg. Hamarosan azonban az ősi űrhajósok úttörője lett és hat könyvet is megjelentett e témában. Az első ilyen könyve 1963-ban látott napvilágot "One Thousand Years of Man's Unknown History" címmel, majd ezt követte 1973-ban a "Forgotten Worlds". Egy évre rá elkészült a "Masters of World" c. könyv is és ugyanezen évben jelentette meg a "The Gods Unknown"-t is. Utolsó könyve ezen témában a "Legacy of the Gods" volt.
Itt viszont már elértük Daniken korszakát. Daniken az első könyvét 1968-ban adta ki, jó pár évvel Charroux után. Mindennek fényében Charroux beperelte Danikent plagizálás (valaki más szellemi tulajdonát a saját nevén adja elő) miatt s a bíróság igazat adott neki. Mindezek után Daniken kénytelen volt könyveiben néhol feltüntetni Charrouxot.
Egyébként Charroux elméleteiben azt firtatta, hogy az emberiségnek sokkal régebbi a múltja, mint azt gondoljuk és voltak titokzatos korszakok a történelemben, amikor Mu, Hyperborea és Atlantisz földje még létezett és amiknek lakosai valójában ideérkező földönkívüliek lehettek.


ITT tehát elérkeztünk Erich von Danikenhez. Előtte ezek az előbb felsorolt emberek váltak ismerté ősi földönkívüliek témában. Danikent nagyon sok támadás érte nézetei miatt, azonban könyve bestseller lett. 1968-ban jelent meg "Chariots of the Gods?" c. könyv, mely magyar nyelven "A jövő emlékei" címen látott napvilágot. Nem is csoda, hogy elméleteit támogatni is kezdték ( nem csak támadni ) így sok követőre talált. Danikennek egészen máig több mint 30 könyve jelent meg.


 Időközben, egészen pontosan 1973-ban megalapult az Ancient Astronaut Society, azaz az A.A.S., melynek célja, hogy bizonyítékot szolgáltasson arra, miszerint Földünket a történelmi és történelem előtti időkben földönkívüliek látogatták meg vagy léteztek máig ismeretlen kultúrák. A tagok száma több ezerre tehetők. Néhányuk még saját könyvet is publikált és hírnevet is szerzett a témában, mint például Ulrich Dopatka az 1975-ben megjelent "Az istenek tükörképe" kiadvánnyal vagy Peter és Johannes Fiebag testvérpáros is az 1985-ben megjelenő "A bölcsek köve és a grál" művükben, melyben a Grált földönkívüliekhez kapcsolják. Némely időközönként könyveket publikál a társaság, melyben nagyon sok író és társaság tag fejti ki cikkekben a nyomozását és kutatási eredményeit.


1976. Zecharia Sitchin ekkor adta ki "A 12.-ik bolygó" c. könyvét. Az azerbajdzsáni születésű író 1920-ban született és nemrég, 2010-ben hunyt el. Amerikai állampolgárságú volt és az egyik Londoni egyetemen tanított sumer ékírást. Mivel számtalan ilyen iratot áttanulmányozott arra a következtetésre jutott, hogy létezik egy bolygó, ami elnyújtott pályán kering s bizonyos időközönként visszatér a Föld közelébe. Ezt a bolygót legtöbbször Nibirunak vagy Planet-X-nek nevezik. Úgy gondolta, hogy egyszer régen összeütközött naprendszerünk egyik bolygójával és ebből jött létre az aszteroida öv is. Ezen a bolygón élnek a sumer mítoszokban is megjelenő Anunnaki istenségek s ezek megegyeznek a Genezisben is megtalálható Nephilimekkel. Ezek a lények több ezer évvel ezelőtt megérkeztek földünkre, hogy nyersanyagokat találjanak. Ekkor avatkoztak be az emberiség történelmébe. A könyveiben ezt az elméletet tárja fel és tanulmányozza az iratokat, a sumér agyagtáblákat is. Óriási sikere lett az írónak, könyveit több millió példányban adta el.


Szintén 1976-ban jelent meg a "A Szíriusz rejtély", melynek írója Robert K.G. Temple volt. Egyetlen témát ölel körbe a könyv, mégpedig az afrikai Dogon népet és mítoszát, mely állítólag ide érkező földönkívüliekről szól akik a Szíriuszról jöttek.


1978-ban  adta ki Christine Dequerlor  - aki egyébként bolíviai születésű nő - a "Földönkívüliek az Andokban" című könyvét, majd ezt még két könyv is követte ugyanebben a témában. A hölgy érdeklődött az ősi civilizációk és szentírások iránt. Nagy utazó volt és bejárta az Andok magaslatait. Toro Muerto környékén talált arra vonatkozó bizonyítékokat, hogy földönkívüliek látogattak meg minket több ezer évvel ezelőtt. Ezzel kapcsolatban jelentette meg könyvét is, mely számtalan ilyen jellegű sziklarajz fotóját is tartalmazza.


1978-ban született meg a "jelen kor" ősi űrhajósok úttörője, Giorgio A. Tsoukalos. A svájci születésű görög író megalapította (sajnos pontos időpontot nem találtam) Amerikában az A.A.S. testvérszervezetét az A.A.S.R.A.-t (Archeology, Astronautics & SETI Research Association). Giorgio évente négyszer megjelenteti a Legendary Times című újságot is, amely a legújabb kutatásokat tartalmazza a témában 64 oldalon keresztül. Tinédzser kora óta személyesen is ismerte Danikent és olvasta könyveit.


Mindezek után az ősi űrhajós elmélet "virágkorát" éli újra és számtalan publikáció jelent meg a témában különböző íróktól. 1957-ben született David Hatcher Childress, aki saját kiadót alapított és számtalan könyvet írt. A könyvei sok témát érintenek, de kezdetben még korábbi ismeretlen civilizációkat sejtetett a könyveiben, mára már az ősi földönkívüliek "igéjét" hirdeti. 1984-ben írta első könyvét, ami még elveszett városokkal és helyekkel foglalkozik, majd 1991-ben jelentette meg az ősi idegenek témájú "Vimana Aircraft of Ancient India & Atlantis" c. könyvet. 


Fontos megemlítenünk Sitchin "utódját", az 1974-es születésű Jason Martell-t, aki szintén sumer témakörben publikált és 2011-ben jelent meg "Knowledge Apocalypse" könyve. Martell oldala, az xfacts.com benne van az első tíz legnépszerűbb paranormális és hasonló témájú oldalak között.


 Nem felejthetjük el, a mára már elhunyt, Philip Coppens írót sem, aki tavaly, 2012 decemberében hunyt el. 2002-től jelentek meg a könyvei, mely a történelem titkaival foglalkozik, s aztán ír az ősi idegenek témában is. 2011-ben jelent meg az "The Ancient Alien Question" c. könyve, melyben kizárólag csak az ősi űrhajósok kapnak helyet.


2010-ben indult el az Ancient Aliens nagy sikerű TV sorozat, mely az ősi földönkívüliek témájával foglalkozik. Mindez idáig 5 évadot vetítettek le és számtalan író és kutató mutatkozott be a sorozatban.

Érdekességek:
- Hazánkban is megjelent paleoasztronautika témakörben a nem túl híres író, Biagio Russo könyve "Az Istenek Rabszolgái" címmel. Sitchin vonalát követi és ír a sumer történetekről, valamint a Bibliáról is szó esik könyvében.
- Graham Hancock, Daniken mellett szintén ismert író 2005-ben jelentette meg "Természetfeletti" c. könyvét, melyben arról számol be, hogy földönkívüliek már a múltban is itt lehettek, de nem úgy, ahogy Daniken véli. Szerinte számos hallucinogén szer hatására átléphetünk egy másik világba, amit a sámánok is jól ismernek, s innen jönnek az idegenek. Számos párhuzamot vél felfedezni a modern kori Ufó elrablások és a középkori tündér találkozások között
- A számítógép zseni, Jacques Valleé az 1960-as években kezdett el foglalkozni az UFO témakörrel. 1965-ben jelent meg erről elsőként könyve, majd több könyveiben is azt hangoztatja, hogy az Ufó jelenség interdimenzionális, azaz a történelmünk folyamán végig itt voltak, csak egy másik dimenzióban, melyet ők könnyen átlépnek és időszakosan megjelennek a mi világunkban. Valleé erre keres bizonyítékokat az ókori és középkori beszámolókban, iratokban, legendákban, mítoszokban.

Miskolci László
A Letűnt Világok Enigmái blog összes tartalma szerzői jogvédelem alatt áll. A blogon
megjelenő anyagok másolása, kereskedelmi forgalomba való hozása TILOS. A tartalom részleges felhasználása csak a szerző ENGEDÉLYÉVEL lehetséges.
Az írások sajátok, nem pedig más weboldalakról lettek átmásolva.

3 megjegyzés:

  1. Tervek, létek, nagy szellemi eredetek kutatásainak, fontos véleményei, tapasztalatai és annak rendkívüli eredményeinek, fényes bizonyítékai ezek a publikálások. Mind,mind az emberiség nagy spirituális életének, forradalmi szellemi állomásainak, intellektuális közlései !!!

    VálaszTörlés
  2. Egyet hiányolok: Gerhard R. Steinhäuser - Unsere Heimat im All 1979.

    VálaszTörlés
  3. Több ilyen magyar oldal kellene ami folyamatosan működik...

    VálaszTörlés