2014. április 7., hétfő

Üreges Föld

Az Üreges Föld vagy Belső Föld teória, az egyik leghihetetlenebb hipotézist, amit valaha kitaláltak.
Azt mondja, hogy a Föld teljesen üreges és egy belső teret tartalmaz. Az elmélet egyébként nem új keletű, hanem több száz évre nyúlik vissza, ráadásul hozzá hasonló több ezer éves legendák is léteznek. Ez egy olyan hipotézis egyébként, ami nem csak egy-kettő, tudomány által felállított téziseket akarna megcáfolni, hanem szinte mindent, amit a bolygónkról, annak geológiájáról és a csillagászattal kapcsolatban tudunk. Hívei még manapság is vannak, de a tudóstársadalom teljesen elzárkózik még csak a lehetőségétől is. Időközben az ezotéria és az alternatív nézetek, szemléletek miatt számtalan dezinformáció és "hamis" történetek kaptak szárnyra az interneten erről az elméletről.

Egy modern rajzi ábrázolása az elméletnek bejáratokkal és a legtöbbször három belső kontinenst említenek meg
Üreges Föld a legendákban
Az üreges föld vagy a földalatti világok léte számtalan mítoszban és legendában felbukkan a legkülönbözőbb ősi népeknél és civilizációknál. Most fontos megjegyeznem azt, hogy egyes legendák nem arról beszélnek, hogy az egész Földbolygó üreges lenne, hanem hogy a talaj alatt járatok és különböző világok vannak, méghozzá civilizációkkal együtt.
Az egyik leghíresebb ilyen világ, nem más, mint a tibeti Agartha, mely a Föld belsejében található.
Erről egyébként majd lesz még szó egy külön bejegyzésben az oldalon, részletesebben ismeretetve...
Nézzük mik vannak még:
  • - az ókori görögök szerint a barlangok lejáratok az alvilágba
  • - vallási iratok szólnak a pokolról, ami szintén a talaj alatt helyezkedik el
  • - a kelták szólnak egy Cruachan nevű barlangról, amit furcsa lények laknak és ez Írország pokoli kapuja, ami a fölfelszín alá vezet
  • - középkori lovagok és szentek iratai szólnak arról, hogy a purgatóriumba zarándokoltak el a Föld belsejébe, majd tértek onnan vissza
  • - az indiai Angami Naga törzsek szerint őseik a földalatti világokban éltek, majd úgy jöttek a felszínre
  • - régi orosz legenda szerint a szamojédok, egy ősi szibériai törzs föld alatti városokban éltek
  • - a Parima-folyó mentén élő brazil indiánok azt állítják, hogy az ősi időkben az őseik a föld alatt éltek, és egy jó páran ott is maradtak
A Föld alatti világ bejárata
Elméletek a 17. és 18. századból
Az Üreges Föld mondhatni "kitalálója" Edmond Halley (1656-1742) csillagász, geofizikus, matematikus, meteorológus és fizikus volt. Igen, az a Halley, akiről azt a bizonyos üstököst is elnevezték. Érdekes, hogy ez az elmélet egy nagyszerű tudósnak a fejéből pattant ki, nem pedig egy laikuséból. 1692-ben tette közzé nézeteit és ötlete azt mondja, hogy a földtekét négy koncentrikus héj alkotja, amelyek úgy illeszkednek egymásba, mint a matrjoskababák. A külső réteg 800 km átmérőjű héj és azon belül van még további kettő, majd középen egy izzó mag, melynek átmérője a Vénusz, a Mars és a Merkúr bolygók átmérőjével egyezik meg. A Föld belül is lakott és egy belső Nap világítja meg. Kijelentette továbbá, hogy az északi fényt azok a gázok okozzák, amelyek egy lyukon át távoznak az Északi-sarkon. A hipotézissel egyébként a Föld mágneses mezejének változékonyságát igyekezett megmagyarázni, ugyanis szerinte a héjak között légkör található és minden egyes héjnak saját mágneses pólusa van.

Edmond Halley
Az elméletet volt aki aztán továbbdolgozta! Leonhard Euler svájci matematikus fejlesztette, aki a három belső földköpeny helyett 960 km átmérőjű Napot feltételezett hála a számításainak. Továbbá leszögezte ő is, hogy a belső világokat szintén civilizációk lakják.
Merészebb volt tőle Sir John Leslie skót matematiks, aki már két belső Napról beszélt, amiket elnevezett Plútónak és Proserpinának.
Le Clerc Milfort katonatiszt és kalandor elutazott a Mississippi-folyóhoz, ahol a Creek indiánok laktak. Ők számtalan óriási barlangot mutattak neki, ahonnan szerintük az őseik érkeztek. Ezek a barlangok akkorák voltak, hogy Clerc szerint akár több ezer család is ellakhatna bennük.

Ugrás a 19.századra
A teória nem veszett el és újabb támogatói akadtak a következő században. Ifjabb John Cleves Symmes amerikai veterán tiszt és üzletember belül üres héjnak gondolta a Földet. Ez az általa 1280 km vastagnak mondott köpeny újabbakat vett körül, melyek nyílásai az Északi-és a Déli-sarkon voltak. Ezeket elnevezték a támogatók Symess-lyukaknak, az úr tiszteletére. Expedíciót tervezett feltevése igazolására és pénzt gyűjtött erre a célra. Azonban terveit keresztülhúzta Andrew Jackson, az Egyesült Államok elnöke, aki 1829-ben betiltotta a vállalkozást. Symess hamarosan elhunyt, ám egyik híve, Jeremiah Reynolds továbbszervezte az expedíciót a lyukak megtalálására. Ez az újságszerkesztő olyan sikeresen sértette meg a döntéshozókat, hogy kihagyták az Antarktiszra indított kutatóút személyzetéből, holott a kezdeményezők egyike volt. Azonban az expedíció sikertelen volt, mert állítólag semmilyen lyukakat nem találtak a Déli-sarkon.
Ennek ellenére folyamatosan jelentek meg szaklapokban ezek az elméletek, továbbgondolták őket vagy egymásra hivatkoztak az írók és több támogatója akadt az Üreges Föld teóriának.

A 20. és a 21. század elméletei
A világot lázba hozta, hogy több tökéletes állapotban maradt gyapjasmamut-tetemet találtak Szibéria jegébe fagyva. Marshall Garder 1913-ban adta ki a "Journey to the Earth's Interrior" - Utazás a Föld belsejébe - c. könyvét, amelyben felvetette, hogy a jószágok a Föld belsejében laktak és a belső Nap melengette őket. De mikor meggondolatlanul kibújtak az északi lyukon keresztül, halálra fagytak Szibériában. A jég ezután tökéletesen konzerválta a tetemeket. Természetesen ez az elmélet sem lehet igaz. Ugyanis több történész és alternatív elmélet hívő felvetette, hogy a kontinens jó pár évezreddel ezelőtt más helyen volt és másabb körülmények uralkodtak rajta, melegebb volt, mint most. Ám elmozdulása nagy időjárási változásokat hozott, ezáltal a békés állatok szépen fokozatosan megfagytak, ezért is találták meg a mamutok ép tetemét, növényeket és a friss táplálékot a gyomrukban, amit még csak meg sem emésztettek teljesen.

Karl Neupert 1935-ös rajza belső Naprendszerrel
Ebben a században kezdtek elterjedni a spirituális dolgok, pl. a szeánszok, a különböző tanok és önmagukat hirdető próféták. Közéjük tartozott Lady Paget is, aki úgy gondolta, hogy a sivatag alatt léteznek a városok és a Föld üreges, valamint ott élnek az Atlantisziak. A bejáratot majd a 21. században fogják megtalálni. William Fairfield Warren szerint az emberi faj a sarkvidékről származik, név szerint Hüperboreáról. Ezzel értett egyet Marshall Gardner is és hozzá tette, hogy az eszkimók is innen jöhettek. 1913-ban kiadta "Utazás a Föld belsejébe" c. könyvét, majd 1 évre rá szabadalmaztatta az Üreges Föld modelljét. 

Az Üreges Föld modellje
Időközben a nácik is érdeklődtek a Tibeti Shambhalla és a földalatti civilizációk mítoszai iránt. Több kutató úgy vélte vannak máshol is lejáratok a lenti világokba: az egyiptomi Szfinx alatt, a Húsvét szigetek barlangjainál vagy például az Amazonas esőerdeiben.
Az évszázad közepe táján megszaporodtak az UFO jelenségek. Már a második világháború idejében is voltak észlelések, de miután véget ért, akkor ért a csúcspontra. Többen azt a lehetőséget vetették fel, hogy az UFO-k és a földönkívüli lények valójában nem az űrből, hanem a Föld belsejéből érkeznek hozzánk. 1964-ben Raymund Bernard megjelentette könyvét "The Hollow Earth" címmel, amiben leírja, hogy szerinte Atlantisz volt lakói kényszerültek le a föld alá a katasztrófa után és ők használják a repülő csészealjakat.
2011-ben Horatio Valens és Paul Veneti bemutatta két órás filmanyagát, melyben a Lazeria térkép kollekciókat mutatják be az Ékszaki-sarkról. Egyes térképek középkoriak, több száz évesek és úgy mutatják be a folyókat, hogy egy közös pontba folynak össze, méghozzá az Üreges Földbe.




Byrd admirális és a Belső Föld legenda
Richard Evelyn Byrd admirális párszor repült az Északi-sarknál, az Atlanti óceánon, és teljesítményeiért kitüntette az amerikai hadsereg is. A nevéhez fűződik egy legendás napló, azaz a "Byrd admirális titkos naplója", amit el lehet olvasni - ITT (Link) -. A napló szerint Byrd 1947.02.19.-én repült az Északi-sarknál, majd leírja, hogy a gép mágneses anomáliába került, az iránytűk pörögnek, majd a hó-és jég után völgyet, folyót lát, sőt még mamutot is! Egy kis idő után azonban egy várost is megpillant, majd észreveszi, hogy a gépe mellett egy korong alakú jármű repül, ráadásul horogkereszt jelzéssel ellátva. A rádión megszólal egy hang, ami elmondja, hogy az ő birodalmukba lépett és tegyék le a repülőgépet. Hamarosan leszállnak és kísérőik - akik magasak és hosszú szőke hajúak - egy kristályszerű városba vezeti őt és rádiós társát. Egy kis séta után találkoznak a "Mesterrel", aki elmondja nekik, hogy aggódnak az atombomba kísérletek miatt és ez okból is figyeltek fel a "Felszíni Világra". Megpróbáltak kapcsolatba lépni velünk, de ellenségesen fogadtuk őket, így most rajta keresztül üzennek, hogy azon nyomban hagyjunk fel ezekkel a tömegpusztító fegyverekkel, mert nem ember kezébe való. Ezután visszakísérik őket a repülőgéphez és épségben hazarepülnek Byrdék. Természetesen a történetet jelenti a Pentagonban egy személyi tanácskozáson keresztül. A vége az lett, hogy megparancsolták neki, hogy az emberiség érdekében hallgasson minderről, de naplója fennmaradt..
A történet egyértelműen az Üreges Föld teóriáját kívánja népszerűsíteni, ám több sebből is vérzik. Egyrészt, mert a napló dátumai nem lehetnek valóságosak, ez időtáj ugyanis Byrd admirális ekkor fejezte be az "Operation Highjump" hadműveletet, ami a Déli-sarkon folyt, a "világ másik végénél", nem pedig az Északi-sark környékén. A napló eredete egyébként a homályba vész és nem lehet tudni, mi az eredeti forrása, valamint csak pénzért értékesítik a másolatokat a kiadója, de az eredetit soha nem mutatták meg senkinek. Ezáltal többen is azt gondolják, hogy az egész nem más, mint egy mese.
A napló párbeszédes szövegei, szinte megegyeznek a "A Kék Hold völgye" (Lost Horizon) című, 1937-es film szereplőinek beszélgetéseire, amiben egyébként a rejtélyes Shangri Láról, a mítikus birodalomról szól.
Erre még rátettek a modern náci "mítoszok" is, miszerint a háború befejezése után, több náci is elmenekült az Antarktiszra, ahol bázisokat alakítottak ki, és ott folytatták tovább a korong alakú csészealjaik tesztelését. Az amerikai expedíciók biztosra akartak menni: semmilyen bázist nem találtak ott. Az Operation Highjumphoz is fűződik egy csalás, mégpedig az, hogy az amerikai "flottát" megtámadták a nácik és porrá zúzták őket, csak pár ember maradt életben. Így nem érték el az Antarktiszt, kénytelenek voltak visszafordulni. Azonban ez sem igaz: hivatalos felvételek vannak arról, hogy Byrd az Antarktisz jegén tartózkodik, ráadásul még dokumentumfilmet is forgattak, mely később Secret Land címmel jött ki. Az egész csalást és történetet egy Ernst Zündel nevű náciszimpatizáns férfi találta ki, aki több könyvet is kiadott a témában, de ráadásul még börtönben is ült. 

Richard Evelyn Byrd admirális az Északi-sarkon
Fontos volt ezeket is leírnom, mert az oldalak egymástól másolgatják át csak a történeteket kész tényként kezelve, de a csalásról már nem írnak.
Egy másik legenda egy Olaf Jansen norvég tengerész nevéhez kötődik, akinek hajója az Északi sarkon keresztül egy vihar miatt a Belső világba jutott le a társaival együtt. Megtalálták Shambhallát, az ősi civilizációkat és azok lakosait is, majd mikor visszatértek a felszínre senki nem hitt nekik. Hogy ennek a legendának mi az eredete azt nem tudtam kideríteni.

A Sci-fi és kaland irodalom
Természetesen a Belső Föld teóriája szárnyra kapott a regényírók fantáziájában is.
Elsőként Ludvig Holbert ír róla 1741-ben megjelent könyvében, ahol egy barlangász két évet tölt a felszín alatti üregekben és belső héjakban. Giacomo Casanova egy 5 kötetes, 1800 oldalas történetet közölt le "Icosaméron" címmel, melyben egy testvérpár felfedezi a földalatti birodalmakat és azok lényeit. A leghíresebb mű azonban Jules Verne 1864-es "Utazás a Föld középpontja felé" című regénye, melynek hősei szintén a talaj alatti világban kalandoznak. Edward B. Lytton "Eljövendő faj" c. regénye hatalmas sikert aratott az 1870-es években. 1915-ben jelent meg Vladimir Obruchev "Plutónia" című műve, mely ismerteti a talaj alatti tavakat, folyókát, vulkánokat, növényeket és az ott élő ősállatokat és a primitív embereket.

Verne regényének borítója 1874-ből
A népszerű "Amazing Stories" nevű magazin folyamatosan közölt történeteket Richard Sharpe Shaver tollából, amely annyira tényszerűen írta le a fikciót, hogy többen el is hitték és igaznak, valósnak állították be a történeteket. Eszerint a történelem előtti időkben degenerált leszármazott élőlények, a Darok élnek a földfelszín alatt és különböző méhkaptás szerű barlangokat vájtak ki. Minden bizonnyal ez nagy hatással volt az Üreges Föld híveire is.

A cáfolatok és ellenkező bizonyítékok
Mint a bejegyzés elején írtam, ez az elmélet szembe megy rengeteg tudományos ténnyel.
A fotók, melyek bejáratokat ábrázolnak egyesek állításai szerint, azok félreértések, és filmből kivágott jelenetek, számítógépes effektek. Ilyen például az, amikor a korai években műholddal, szatelitekkel fotózták körbe a Földet, de mivel az egy körhöz, ellipszis ívhez hasonló pályán haladt, így az Északi-sark teteje "kimaradt" a fotózásból és a képek összetételénél és egyesítésénél egy fekete kör alakú folt maradt a helyén. 


A szeizmikus hullámok is eltérnek az üreges föld lehetőségétől, ezek pont arra utalnak, hogy a Föld kőzetekből és magmából áll, egyszóval tömör. A Föld tömege is sokkal alacsonyabb lenne, ha igaz lenne az elmélet és a gravitáció sem így működne, és még nem beszéltünk a centrifugális erőről sem. Legalábbis a szkeptikus cáfolat így szól.
Egy másik dezinformáció, hogy egyesek azt állítják, hogy a sarkok közelébe nem lehet repülőgéppel repülni. Ez az állítás egyáltalán nem igaz, manapság is sok járat megy arra, fogalmam sincs, hogy ki találta ki ezt.

Egy valamit azonban jegyezzünk meg a végére:
Az eddigi legmélyebb fúrás, amit végrehajtottak, az 12376 méteres mélységű lyuk volt, így a vizuális ismeretünk a Föld belsejéről, csak odáig terjed el. Ezt egyébként az Exxon Neftegas Szahalin-I projekt kereteiben történt olajkút fúrásnál. Magyarul: még nem fúrtunk le a közepére, egyelőre elméletek és tudományos következtetések miatt vélik úgy, hogy a bolygó tömör.
És bár egyenlőre úgy látszik, a Föld nem lehet üreges, számos óriási barlangot és alagutat fedeznek fel még most is, amelyekben eddig még soha nem jártak. Így az ezekről szóló legenda tartalmazhat valamiféle valóságalapot.

Miskolci László
A Letűnt Világok Enigmái blog összes tartalma szerzői jogvédelem alatt áll. A blogon
megjelenő anyagok másolása, kereskedelmi forgalomba való hozása TILOS. A tartalom részleges felhasználása csak a szerző ENGEDÉLYÉVEL lehetséges.

Az írások sajátok, nem pedig más weboldalakról lettek átmásolva.