Ezen poszt elején megkell említenem, azt a kifejezést, hogy kriptozoológia. Mi is az a kriptozoológia? Olyan tudomány, mely állatok létezése kérdéses,
de nem bizonyítható, vagy amelyeket általánosan kihaltnak tartanak, de
olykor egyes szemtanúk mégis látni vélik őket. Ezen állatok és nyomaik,
vagy létük más bizonyítékai után kutatnak a kriptozoológusok ezeket az állatokat pedig kriptideknek hívjuk összefoglalóan. A kriptozoológia világából ismerünk számos olyan kriptidet, melyek ha
léteznek, azt az elméletet támasztják alá, hogy bizonyos dinoszauruszok
túlélték a 65 millió évvel ezelőtti katasztrófát és azóta is megmaradt
egy bizonyos kis mértékű populációjuk különböző helyeken. A legtöbb dinoszaurusz "jelentés" Afrikából, a Kongó-medencéből
származik. Ha nem számítjuk az expedíciókat és az ide látogató
embereket, a szemtanúk száma lecsökken az itt élő törzsekére. Nekik
jobban el lehet hinni, hogy tényleg láttak valamit: nem
szenzációhajhászók, nem kapnak érte pénzt, fölöslegesen hazudnának és
ami a legfontosabb, nem tanultak semmit a dinoszauruszokkal
kapcsolatban, mégis tudják hogy néz ki pár és azt állítják, hogy a
dzsungel mélyén látták őket! És még nem is beszéltünk a tavi-tengeri
szörnyekről, amik szintén dinoszauruszok lehetnek.
Ez a kis bevezetés azért kellett, hogy lássuk, most is kapunk dinó jelentéseket mai korunkban. Azonban a földből néha elé kerülnek olyan leletek, amik azt bizonyítják, hogy a dinók végigkísérték az életünket már a múlt századokban és évezredekben is és velünk együtt is léteztek. Jöjjenek ezek a tárgyak és ábrázolások! Természetesen előkerülnek néha olyan leletek, amiket az úgynevezett kreacionisták készítenek, akik szerint a föld csak 4-5 ezer éves. Ezektől most tekintsük el, most a legvitatottabb dolgokat mutatom be és azokat amik biztos, hogy nem hamisak.
Az egyik legjobban vitatott leletek egyike az úgynevezett Ica-kövek. Ezeket én most nem fejteném ki részletesen, ugyanis erről lesz különálló hosszú bejegyzés. Egyenlőre annyi, hogy embereket ábrázolnak dinoszauruszokkal. Sajnos sok emberrel már elhitették, hogy ezek mind hamisak, ez azonban fals információ! Majd ki is fejtem, hogy miért abban a bizonyos másik posztban.
Egy újabb lelet, amiről csak találgathatunk: a bibliai időkből származó
babiloni Istár-kaput rekonstruálták a leírások alapján. A város
nyolcadik kapuján három állatábrázolás látható: egy bika, egy oroszlán
és egy harmadik pikkelyes lény, melyet csak sárkánynak hívnak. A bibliai
szövegek leírják, hogy Nabukodonozor király (kr.e.575 körül) Bél
templomában egy igazi sárkányt tartott fogva. Míg a tudomány csak úgy
véli hogy vallási és szimbolikus jelentősége van a dolognak, az állat
mégis hasonlít egy Velociraptor szerű dögre, a pikkelyei, hatalmas
karmai, hüllőszerű feje, hosszú farka és gallérja/taraja miatt, bár
igaz, a raptorok nem jártak négy lábon. De nem csodálkozhatunk hogy az
akkori készítők nem tudták pontosan ábrázolni az állatot, mivel igen
ritka lehetett, nemúgy mint a bika és az oroszlán, amit tökéletesen
elkészítettek a kapun. A király úgy ír az állatról, mintha tényleg ott
tartaná fogva és leírja:" Nézd a behemótot!Nézd micsoda erő van az
ágyékában, kifeszíti farkát mint a cédrusfa, lábszárai mint a
vasdorongok! ....Hát nem látod, mindennap mennyit eszik és mennyit
iszik?"
Létezett egy ősi lény, amit baziliszkusznak hívtak. Számos leírásban, feljegyzésben szerepel, cégérméken stb. Karmai vannak, hosszú
pikkelyes elvékonyodó farka, feje mint egy kakasé, csőre van és fején a
taréj. Pár beszámoló maradt róla a középkorból. Nos a következő leletek
bizonyítottan VALÓDIAK! Szóval ezekhez már nem fér kétség, Ázsiából
származnak, a Zhou dinasztiából egészen i.e.1122- a Han dinasztiáig,
azaz 206-ig. A képen a talált tárgy esetleg egy baziliszkusz... vagy egy oviraptor látható? Meglepő a hasonlóság!
Esetleg annak idején a baziliszkusz egy s ugyanaz volt, mint az Oviraptor? A leírása teljesen illik rá, még a lábon látható hátrafelé hajló 1 karom is látható a leleten. Feltehetjük a kérdést: újabb túlélő dinoszaurusz?...
Egy másik izgalmas kínai leletet az ún. Zhou Sauropod Ornamental Box fadíszdoboz. A doboz mindegyik oldalán ugyanazt a hosszú nyakú - talán Brachioszaurusz - hüllőt látjuk!
Ez a szobor a Shang- dinasztiából származik (i.e.
1766-1122). Bizonyították hitelességét, úgyhogy a szobor nem
hamisítvány. Nézzük meg a szobron a fejet, farkat és a hátat. Bár az
ábrázolásról hiányzik a kéz, de így sem mérhető össze semmilyen
akkoriban fennmaradt állattal...kivéve egy Szaurolophusszal!
A következő lelet még fantasztikusabb. Délkelet- Törökországban kerültek elő egy 1971-es földcsuszamlásnál. A lelet kb. 3 ezer éves lelet és egy Sztegoszauruszt ábrázol. Körülbelül 18 cm hosszú. Háromszög alakú lemezek láthatók az állat hátán és ami a legérdekesebb: fölülről nézve a lemezek furcsa ívben, nem egy vonalban vannak, mintha az állatot mozgás közben örökítették volna meg! Találtak egy törött cserepet is, amin szintén ez az állat látható.
Ez a mezopotámiai henger i.e. 3300-ban készült. 1969-ben jelent meg egy
újságban és állítólag Apatoszauruszokat ábrázol. A szkeptikusok
felvetették, hogy a fejek nem egyeznek. Azonban ez nem meggyőző érv,
ugyanis még most mi sem tudjuk a csontvázakból kikövetkeztetni, hogy
ezek a dinóknak galléros hallószervük volt-e vagy csak egy "pont". Ezen
kívül a lábak, a hosszú nyak és farok, a zömök test mind-mind
megegyeznek.
2003 januárjában a National Geographic magazin mutatta be ezeket a képeket, néhány leletről, melyek szintén hosszú nyakú dinoszauruszokat ábrázolnak. Egyesek felhívják arra a figyelmet, hogy az ábrázolások valószínűleg fontosak, ugyanis a tárgyak hátoldalán élethű zsiráf ábrázolás is látható, tehát az elülső oldalon NEM zsiráf látható!!
A msot következő két kép szintén dinoszauruszt ábrázolhat. Pontosabban petroglifák. Az első Utahban látható egy indián területen, míg utóbbi Nyugat-Amerika Anasazi területén. Ennél még egy ember ábrázolás is látható, bár nem biztos, hogy egyazon időben készültek..
Henry Rowe geológus és indiai ügynök írt párszor a sziú indiánokról. Az ő
történeteikben szerepel egy szörnyeteg, melyet Untekhi-nek hívnak ő
maguk. 1850 körül találtak ennek a lénynek az ábrázolásáról
petroglifákat Kanadában, melynek kinézete megdöbbentette az embereket
ugyanis tökéletesen megegyezik az Ankyloszaurusszal. Az író sok időt
töltött az indiánokkal, rámutatott bizonyos állatokra, hogy az-e a
szörnyeteg ( kígyók, gyíkok,teknősök stb.), de az indiánok makacsul
kitartottak az mellett, hogy az állat akkora volt mint egy jól
megtermett ökör és pikkelyes.
Egy csodálatos középkori ábrázolás látható a Palau de la Generalitatban,
Spanyolországban, a Szent- György kápolnában. Szent György megöli a
sárkányt az ábrázoláson. A "sárkány" meglepően hasonlít egy
Nothoszauruszhoz, ami egyébként csak félig volt vízi őshüllő. Lehet hogy
tényleg megütköztek egymással?
Gyönyörű francia kastélyokban láthatunk "sárkány" ábrázolásokat az 1500-as évekig bezárólag.
Természetesen a dinók nem tudtak tüzet okádni, de az akkoriak nem tudták felfogni, hogy valaha léteztek óriás hüllők, így sárkányokként ábrázolták őket. Ám megmaradhatott pár, és azt hitték rájuk, hogy sárkányok. Ezek az ábrázolások hasonlítanak a Plateoszauruszhoz.
1496-ban temették el Carlisle püspököt az Egyesült Királyságban, a
Carlisle Katedrálisban. A sírra különböző állatokat véstek rá, mint pl.
kutya, madár, angolna, de van egy, ami letagadhatatlanul két
dinoszaurusz kell hogy legyen. Íme, sajnos nem találtam nagyobb képet:
Újabb petroglifa következik, melyet az 1800-as évek végén fedezett fel a
Grand-kanyonban Samual Hubbard. A "rajz" magassága 11,2 cm, farok 9,1
cm. Bár sosem állít így egy állat sem, de nagyban hasonlít az
Edmontoszaurusz beállásához. Ez őszintén szólva bármi lehet, de azért betettem érdekességképpen.
Ezt a követ Colorádóban találták és Granby idol néven emlegetik, mert a
Grand Lake közelében találták. Rendkívüli kemény anyag zöld és számos
ókori agyagedénnyel együtt találták meg. Az egyik oldalon egy férfi
látható valamiféle szimbólumokkal, míg a hátoldalon dinoszauruszok és
egy masztodon. Páran megvizsgálták a leletet és nem sikerült leleplezni,
hogy csalás lett volna. Sajnos a kő eltűnt valahol, múzeumról múzeumra
járt. Ha nem készítettek volna fotókat róla, valószínűleg semmiféle
bizonyíték nem maradt volna a létét illetően.
Az 1800-as évek közepén Afrikában találtak egy furcsa tárgyat a Mali
régióban. Ez az idő tájt történt, mikor Sir Richard Owen megalkotta a
dinoszaurusz szót. A műalkotás bronzból készült és egy dogon barbár
éppen lovagol egy állaton. A bőr pikkelyesnek van ábrázolva. Bár a hátán
olyan mintha teknő lenne, de sokan mégis egy Hadroszauruszt vélnek
benne felfedezni, ugyanis testtartása és pofája nagyon hasonlít.
A Lima-i fazekas múzeumban látható egy igencsak különös tárgy.
Vélhetőleg kora k.u.200-700, ez időtájt készülhetett. Négylábú
hüllőszerű lényt láthatunk, tüskéken a hátán.
1945-ben fedeztek fel Mexikóban, az El Toro hegység szélénél, Acambarónál kb. 33 ezer agyagfigurát, melyeket preklasszikus kultúrák (i.e.800-200) tárgyainak tulajdonították, melyeket egy bizonyos Waldemar régész fedezett fel. A tárgyak között találtak dinoszaurusz figurákat is. A szobrokat többször is ellenőrizték hitelességüket illetően, de hol azt találtam, hogy igen, ezek nem hamisítványok, hol pedig azt, hogy ezek már hamisak. A tárgyak eléggé labilis felépítésűek, de ekkoriban még nem tudhatták, hogy pl. a csontvázak hasonló felépítésűek voltak a Brachioszauruszoknál, de találtak még más dinó szerű tárgyakat is.
Mint láthattuk számos lelet bizonyítja, hogy a dinoszauruszok egy része
igenis túlélhette azt a bizonyos óriási katasztrófát és az emberek
látták őket! A szkeptikusok mit mondanak? Csak gyík és sárkány
ábrázolások. Találhattak az akkori emberek dinó csontokat így
rekonstruálták őket. Na de kérem, bőrrel és egyéb mindennel együtt?
Hogyan, mikor a mamut és elefántcsontvázakra azt hitték, hogy küklopszok
maradványai..Ráadásul történetek is maradtak fent, mikor az ember és
"sárkány" együtt harcolt. És honnan tudhatják a bennszülöttek hogy néz ki egy dinó? A bojtos úszó
hallra is azt hitték, hogy millió évvel ezelőtt kihalt, mégis
megtalálták! 1910-ben fedezték fel csak a komodói sárkányt! A tuatara
gyík is egy élő kövület!
A kérdés adott: Élhetnek-e még valahol vagy
már rég kipusztultak ezek az ősgyíkok és az összes lelet hamis ( ami
persze lehetetlen..)
Miskolci László
A Letűnt Világok Enigmái blog összes tartalma szerzői jogvédelem alatt áll. A blogon
megjelenő anyagok másolása, kereskedelmi forgalomba való hozása TILOS. A tartalom részleges felhasználása csak a szerző ENGEDÉLYÉVEL lehetséges.
megjelenő anyagok másolása, kereskedelmi forgalomba való hozása TILOS. A tartalom részleges felhasználása csak a szerző ENGEDÉLYÉVEL lehetséges.
Az írások sajátok, nem pedig más weboldalakról lettek átmásolva.