Égi kísérőnk, a Hold óriási szerepet töltött be az ókori kultúrákban. Hol az istenséget személyesítette meg, hol pedig azt vallották, hogy bizonyos istenek onnan érkeztek. Később, az idő előrehaladtával már tudományosabb szemmel is megvizsgálták. Egyes kultúrák ez alapján írtak és készítettek naptárjaikat és tartották ünnepeiket. De vajon lakott volt-e a Hold valaha? Vagy esetleg még most is az, csak eltitkolják előlünk?
A Hold |
Holdbéli Istenek
Mint írtam, az ókori civilizációk számtalan istenséget imádtak és egyesek közülük a Holdról érkeztek, majd oda is tértek vissza. Hogy ezek mögött a paleoasztronautika elmélet ősi földönkívülieit kell-e értenünk és valóban léteztek-e, azt nem tudni, viszont tény, hogy ezeket a mítoszokat a modern ufó "mítoszokkal" és anomáliákkal összevetve rendkívül érdekes képet kapunk, de erről majd a későbbiekben.
A kínai mitológiában szerepel Chang-O vagy Chang'e istennő, aki a Holdon él.
A legenda szerint ő és férje, Houyi fent éltek a többi istennel a mennyekben, akik halhatatlanok voltak. A Jáde császár tíz fia ráunt unalmas mindennapi teendőjükre és az égbolton vadul rakoncátlankodtak, és erejükkel elkezdték megperzselni a Földet. Mikor apjuk leparancsolta őket, azok nem hallgattak rá, így a császár kénytelen volt hívatni Houyhit, hogy tanítsa móresre a fiúkat. Azonban Houyi elvetette a sulykot, mert meglátta a Földön a megpörkölődött embereket és a tíz fiúból kilencet lenyilazott mérgében. A császár annyira mérges volt, hogy az íjászt és feleségét, Chang-O-t megfosztotta hallhatatlanságuktól és kiűzette őket a mennyekből a Földre. Chang-O nagyon nyomorúságosan érezte magát hogy halandó lett, ezért férje felkerekedett, hogy megszerezze a halhatatlanság tablettáját, amit végül Xi Wangmu istennőtől kapott meg. Houyi hazavitte egy kis dobozban, és megtiltotta feleségének, hogy kinyissa azt, amíg haza nem ér. Ám Chang-O-n győzött a kíváncsiság és egy idő után felnyitotta a dobozt, megtalálva benne a tablettákat. Ekkor ért haza Houyi és szörnyen dühös volt a feleségére, amiért nem hallgatott rá és a vita közben véletlenül a nő lenyelte az egész pirulát. Ennek hatására lebegni kezdett! Fel, egészen a Holdra és a nyilas istennek nem volt szíve lelőni asszonyát, ezért Chang-O hazája a Hold lett.
Chang-O istennő |
A legenda másik verziója szerint Chang-O a Jáde császárnál dolgozik a mennyekben, ahol halhatatlanok és tündérek élnek. Egy nap azonban véletlenül eltört egy értékes porcelánt, amiért a császár száműzte őt a Földre, ahol a hétköznapi emberek éltek és így nem tudott visszatérni a mennyekbe. Chang-O átalakítja(?!) magát egy átlagos földművelő család egyik sarjává, majd a későbbiekben találkozik Houyival, akivel egy idő után összeházasodnak. A történet folytatása szinte ugyanaz: megkeresik a hallhatatlanság elixírjét, amit aztán Chang-O lenyel és felúszott az égbe, a Holdra, hogy ott éljen. Érdekességként megjegyezném, hogy Chang-O volt a névadója a kétezres évek kínai Hold-kutatási programjának, a CLEP-nek.
Egy másik Hold-isten az azték Tecciztecatl volt, aki szintén égi kísérőnkön élt. Neve annyit jelent, hogy "Régi Hold Ember". Az aztékok úgy gondolták, hogy ők a Napistenek generációjában élnek, akik az univerzumot uralják. A különböző generációk más-más korszakban éltek, és mindet más pusztította el pl.tüzes eső, viharok, özönvíz(!) és ebben a korszakban élt Tecciztecatl is közöttük.
Az egyiptomiaknál Thot ismeretes, mint a Hold ura és az írás, a tudományok istene. Helye van az égi napbárkában, Ré égben úszó hajójában és ő a "Világ Rendjének" őrzője. Talán az égben repkedő bárka egy űrhajó volt?
Az ausztrál Mandjindja mitológiában megtalálható Kidili, aki egy "holdember" volt és megpróbálta megerőszakolni a nőket a Földön. Akaratlanul is eszembe jut a Bibliából, az Ószövetségből az Istenek fiai, akik emberekkel, nőkkel folytattak szexuális viszonyokat: "Az óriások valának a földön abban az időben, sőt még azután
is, mikor az Isten fiai bémenének az emberek leányaihoz, és azok
gyermekeket szűlének nékik. Ezek ama hatalmasok, kik eleitől fogva
híres-neves emberek voltak." 1Móz 6,4.
Azonban Kidili, hasonlóan a skandináv istenekhez, nem halhatatlan! Ugyanis a tetteiért egy csatában két hüllő-férfi (reptilián?) - kiknek neve Wati-kutjara - megölték őt egy mágikus bumeránggal.
A hinduizmusban szerepel Chandra holdisten, aki fiatal, szép és igazságos és minden este a szekerét huzatja az égen.
Az egyik legrégebbi Hold istenség a japán Tsukuyomi "no Mikoto" és mint neve is jelzi férfi volt. Miután megmászta a "mennyei létrát" az égben élt testvérével, Amaterasuval a Holdra jut. A japán császárok úgy gondolták, hogy ők ezen égi isteneknek leszármazottjai, akik egyébként megalapították az ősi Japán területeit. A királyi vérvonalban tehát istenek vére is csörgedezett. ( Itt említhetnénk meg a minden kultúrában előforduló félisteneket és kultúrhéroszokat.)
Tsukuyomi alászáll a Földre |
Proto sci-fi Japánból
Létezik egy X.századi Japán népmese, ami akár egy modern sci-finek is megfeleltethető lenne! Hogy az írója csak kitalálta-e vagy a valóságból ihlette azt nem tudni, de témánk szempontjából nagyon is érdekes. A történetet "Taketori Monogatari" néven ismerik, ami magyarul azt jelenti, hogy "A bambuszvágó öregember története". Még a Heian-korszakban (794-1185) jegyezték le, vagyis a japán folklór egyik legkorábban leírt eleme, s mivel ilyen korai, örülhetünk, hogy egyáltalán fennmaradt. A történet nagy vonalakban és röviden a következő: Egy napon a bambuszgyűjtő öregember egy kislányt talált egy ragyogó bambusznádban, akit hazavitt és feleségével együtt felnevelték. A lányt elnevezték "Nayotake no Kaguya hime"-nek vagyis a Hajlékony nád tündöklő hercegnőjének. Ahogy egyre jobban felcseperedett Kaguya, annál gyönyörűbb lett és fiatal nővé érett. Nem is tudták szülei titokban tartani létezését és azon nyomban híre ment szépségének. Hamarosan kérők érkeztek hozzá, ám a lány hallani sem akart róluk. A legtöbben feladták a várakozást, de még páran így is ott maradtak a szülők háza előtt. A leány próba elé állította őket és különböző dolgokat kellett megszerezniük. Akinek sikerül a feladat végrehajtása, annak adja oda a kezét. De a kérők csalárd módszerekhez folyamodnak és a végén mind elbuknak. Hamarosan a császárnak is megtetszik Kaguya, akit szintén visszautasít, de kapcsolatban maradnak és levelezni kezdenek egymással. Elmondja neki, hogy egyre bánatosabb és hamarosan érte fognak jönni a Holdról, hogy visszavigyék őt, ugyanis onnan származik, az ottani "Tsuki no Miyako"-ból, a fővárosból. A szülei is megtudják végül miért is nézi könnyes szemmel az égi kísérőt az éjszakák folyamán a lányuk. A császár azonban nem akarja, hogy a lány elmenjen és megpróbálja megakadályozni, ám még a hadserege sem tudja legyőzni a holdról jövő embereket. Így végül Kaguya hime elhagyja földi otthonát.
Kaguya hazamegy a holdlakókkal az égi hintóval |
Két verzió is van arra, hogy miért került a Földre Kaguya: az egyik verzió szerint büntetésből, míg a másik szerint viszont biztonságból, ugyanis az Égben háborúk dúltak.
Egy napon azonban Kaguya visszatért: a császár tudomást szerzett erről és őröket állított a háza köré, hogy megvédje magát a holdi emberektől. Ám a "mennyei lények" nagykövetsége egy furcsa fénnyel elvakították az embereket és sikerült bejutniuk az épületbe. A lány bejelentette, hogy sok mindenkit szeretett a Földön, de kénytelen volt visszatérni igazi hazájába. Bocsánatkérő üzenetet írt a császárnak és szüleinek, emlékül pedig szülei egyik köntösét vitte magával.
Vajon ez tényleg csak egy sci-fi a X.századból vagy megtörtént eseményt dolgoz fel? Szinte fantasztikus a holdbéli emberek tudása, akiket a hadsereg sem tudja legyőzni és még égbe szálló hintón is közlekednek. Ráadásul a katonákat egy különös fénnyel kábítják el és Kaguya is mindvégig tisztában volt nem Földi származásával.
Kontaktok kapcsolata a földönkívüliekkel
Ugorjunk egy nagyot az időben és elérkeztünk az 1940-es és '50-es évek UFO jelenségeihez. Az ötvenes években feltűntek olyan emberek, akik azt állították, hogy kapcsolatba kerültek az UFO járművek utasaival, akik földönkívülinek mondták magukat. Bár a történetek nagyon fantasztikusak voltak, szinte hihetetlenek, mégis bőven akadtak támogatójuk és akik elhitték őket. Az egyik leghíresebb ilyen kontakt a lengyel származású, de Amerikában élő George Adamski (1891-1965) volt. 1946-ban barátaival a Palomar Gardensben éppen a meteoresőt figyelték, amikor egy szivar alakú űrhajót vettek észre. Egy évvel később szintén meglátta az égbolton és sikerült is neki lefotóznia teleszkópjával. 1950-ben hat ismeretlen eredetű repülő tárgyat látott a Hold előtt elrepülni, amit szintén sikerült lefotóznia. Később több fényjelenségnek is szemtanúja volt szintén a Hold körül. De a java csak ezután jött: nem hiába látott annyi különös jelenséget Adamski, ugyanis 1952-ben kapcsolatba lépett vele a sivatagban egy Orthon nevű földönkívüli, ahová jó pár barátja is elkísérte. Kiderült, hogy egy kiválasztott, akinek el kell juttatnia az idegenek üzeneteit a Föld népének. Ám Adamskinak mást is megmutattak: az űrhajók belsejét és kivitték az űrbe is, a Hold felé! Adamski a Hold túlsó oldalát teljesen másmilyennek írta le, mint amilyennek ma ismerjük. Szerinte növények is vannak ott, valamint idegen bázisok és épületek. Bőven lehetne felsorakoztatni pro-és kontra érveket, hogy a történet miért lehetne igaz és miért nem. De ha igaz, akkor abból két dolog derül ki: a Hold nem olyan, mint ahogy az emberiség megismerte és a később megalakult NASA is hazudott. Megtehettek-e ilyet? Erről majd később..
George Adamski és Howard Menger |
Más kontaktok is beszámoltak hasonló tapasztalatokról: Howard Menger (1922-2009) még gyerekkorában találkozott egy idegen lénnyel, aki teljesen emberszerű volt, akárcsak az ókori istenek. A második háború után ismét felkeresték és őt is elvitték egy galaktikus utazásra, ami a Holdat is érintette. 1959-ben számolt be tapasztalatairól. Azonban miután a NASA megalakult 1958-ban és elérte a Holdat műholdjaival, ezek a kontaktok hiteltelenné váltak, mert a szervezet teljesen más képet festett le az égitestről, mint ahogy a kapcsolattartók bemutatták. Az ufológusok nagy része elpártolt tőlük és már nem foglalkoztak velük. Minden esetre nagyon súlyos dolog lenne abba belegondolni, hogy ezek az egyszerű emberek megelőzték az első űrhajósokat amennyiben igazak a történeteik.
Adamski Hold-anomália fotói |
1958. október 1.-én megalapították a NASA-t, azaz a Nemzeti Repülési és Űrhajózási Hivatalt az Amerikai Egyesült Államokban, hogy a végtelen űrt kutassák. Az UFO jelenségek földönkívüli eredetét ők sem ismerték el (akárcsak a kormányok), azonban kiadtak egy időrendbe szedett, kronológiai katalógust a Hold körül észlelt furcsaságokról, fényjelenségekről, felvillanásokról, egyszóval: az anomáliákról. A címe a következő: "Nasa Technical Report Nasa Tr R-277 Chronological Catalog of Reported Lunar Events From 1540 to 1966", ugyanis az első feljegyzett jelenség a könyvben 1540-re nyúlik vissza, az utolsó pedig 1966-os. A legtöbbet egyszerű gázokkal, tévedésekkel, vadludakkal(!), elektrosztatikus jelenségekkel és vulkáni tevékenységekkel próbálták magyarázni és utóbbi főleg azért is furcsa, mert az utolsó vulkanikus tevékenység a Holdon 1,2 millió évvel ezelőtt történt és ezzel ellentmondásba is keverednek saját magukkal. Valamely megfigyelést tényleg meglehet így is magyarázni, de így is sok kérdőjel maradt még. A kiadvány elolvasható online a következő linken: - LINK -.
A NASA katalógusa |
Az érdekessége ennek a könyvnek, hogy számtalan csillagász jelentése is szerepel benne, szóval még csak azt sem lehet mondani, hogy csakis laikusok láttak furcsaságokat, hanem szakmabéliek is. Ha valaki azonban megkérdőjelezi ezen tudósok jegyzeteit, akkor mégis mi alapján fogadhatjuk el a többi megfigyelésüket? Az idő előrehaladtával azt hihetnénk, hogy ezek a jelenségek megritkultak, hála az egyre jobb és korhűbb eszközöknek, amik kizárják a tévedéseket és alaposabbá teszik a megfigyeléseket, de ez korán sincs így. Bár a könyv csak 1966-os észlelésekig tart, a mai napig is vannak különböző anomáliás észlelések.
Soroljunk fel most pár ilyen megfigyelést, de majdnem minden évben történt valami (év, hely, látottak, megfigyelő neve):
-1540: Calippus régió, csillagszerű fény a sötét oldalon (Worms)
-1587: Sötét oldal, számos fényes pont volt megfigyelhető, amit többen is észleltek
-1671: Pitatus kráter, kicsi fehéres "felhő" (D. Cassin)
-1672: Mare Crisium, ködös megjelenés (D. Cassini)
-1673: Pitatus kráter, Fehér folt észlelése (D. Cassini)
-1706: Három csillogó foltot vettek észre
-1715: "Villám" észlelése. A magyarázat akkor az volt, hogy vihar van (Louville)
-1772: "Fényes diszk, ami háttérbe szorította a Holdat (Beccaria)
-1774: Mare Crisium, Négy ragyogó folt, amik különösen viselkedtek (Eysenhard)
-1778: Mozgó világító "parázs" a Holdfogyatkozás közben (Messier)
-1789: Aristarchus kráter, brilliáns foltok a kráter mellett, fénylő foltok a sötét oldalon (Bode)
-1794: fénylő foltok megjelenése a Hold sötét oldalán (Stretton)
-1836: Messier, két furcsa fénylő vonal, amik fénylő pontokat takartak (Franz von Gruithuisen)
-1847: Óriási fénylő folt a sötét oldalon (Chevalier)
-1871: Plato kráter, fényes csík a Hold felületén, míg a kráterben látszott az árnyéka (Neison Elger)
-1873: Kant kráter, Világító lilás gőzök (Trouvelot)
-1877: Plato kráter, fényes csík a kráterban, hajnali fél háromkor tűnt el (Gray)
-1889: Plato B és D, extrém fényes foltok (Evon Lade)
-1904: Plato kráter, ragyogó ködös objektum (Pickering)
-1913: piros pont a Hold déli oldalánál (Maw)
-1915: Littrow, hét darab rendezett folt
-1936: Eratosthenes, Sok fénylő folt a kráterben, amelyeket Martz megtalált és Johnson lerajzolta a pozíciójukat (Haas)
-1955: Posidonius kráter, rövid tartamú fehér felvillanás (Wykes)
-1963: Aristarchus kráter, színváltoztató, piros-narancs foltok (Barr Greenachre)
-1967: SE a Ross környékén: 80 km/órás sebességű fénylő terület(?) az SSE felé (Harris)
Ebből a rövidke, töredéknyi felsorolásból is láthatjuk, hogy a Hold mindig is "aktív" volt és valami nem teljesen magyarázható dolog történik körülötte. Ezt megerősítik az űrhajós és a NASA-nál dolgozó emberek beismerései...
Asztronauták UFO észlelései és a NASA titkai
Az űrkutatással megkezdődtek a holdra szállási programok is és 1969.július 20.-án az ember a Holdra tette a lábát az Apollo-program keretein belül. Az Apollo-11 tagja volt Neil Armstrong, Michael Collins és Edwin Buzz Aldrin is. Már az utazás során észleltek furcsa jelenségeket: két UFO követte az űrhajót, amelyeket Aldrin le is fotózott és csak hat évvel később, 1975-ben hozta nyilvánosságra a Modern People magazin. 2005-ben egy dokumentumfilm keretein belül Buzz megerősítette a történteket: azonosítatlan repülő tárgyakat láttak. Persze ezt jelentették a rádión és a NASA azt mondta, hogy a levált űrhajó paneleket látják. Később már úgy tálalták a történteket, hogy Buzz sosem mondta, hogy ez idegen űrhajó lenne, ám mikor újra arra kérték, hogy nyilatkozzon, ezt nem tette meg és nem tisztázta a dolgokat.
Tett még egy érdekes kijelentést, ám az nem a Holddal kapcsolatos: "A Phoboszon, a Mars holdján van egy Monolith a felvételek alapján, amit meg kellene vizsgálni. Vajon ki tette oda?"
Aldrin által készített felvételek az UFO-ról |
Hamarosan más programokon belül is tapasztaltak UFO észleléseket az űrben és a Hold körül, ezek közé tartozott a Gemini 4 és a Gemini 7 is.
Gordon Cooper a Gemini-5 program részvevője biztos volt benne, hogy a jelenség földönkívüli.
"Úgy gondolom, hogy ezek a járművek földöntúliak a legénységükkel együtt. A legtöbb űrhajós nem volt hajlandó beszélni az UFO-król." - mondta. Szemtanúja volt egy repülő csészealj leszállásának, de nem az űrben, hanem itt a Földön. 1957-ben egy kaliforniai repülő teszt alkalmával a helyszínen leszállt egy korong alakú tárgy, amit profi filmesek rögzítettek is. A negatívokat még megtudta nézni, de a filmet hamarosan tovább kellett küldeni a Pentagonnak. Soha többé nem kapták vissza. Később Truman elnökkel és az ENSZ nagykövetével is beszélt erről. Haláláig kitartott állításai mellett és hogy a kormány szándékosan félresöpri a jelenséget.
Maurice Chatalain az Apollo program távközléséért felelős mérnök azt állította, hogy az összes Gemini és Apollo küldetés során felbukkantak az UFO-k, amik nagy érdeklődést mutattak az első világűrben tett próbálkozásainkkal kapcsolatban. Erre léteznek bizonyítékok: hangfelvételek, fényképek és filmek is, de a NASA a közvéleménnyel ezeket nem ismertette meg és az asztronautáknak is elrendelte a titoktartást. Talán ezért nem beszélt a későbbiekben már Buzz Aldrin sem? Chatalain állítása szerint attól tartottak, hogy tömeghisztéria törne ki, ha ezt mind elmondanák a nagyközönségnek. Egyesek szerint Armstrong is látott UFO-kat a Holdra szálláskor a kráterek körül, de halálosan megfenyegették, hogy ne merjen beszélni róla.
Sajnos sok hamis, hoax és téves interjú, valamint fotó is kering az észlelésekről az interneten, amik csak elbizonytalanítják az embert. Bizonyos tanulmányok szerint valamennyi oxigén is lélegezhető lenne a Holdon, ha nem is úgy, mint itt a Földön. Egyesek arról is megvannak győződve, hogy a Hold nem minden területe "szürke" porból áll, hanem a felszín színes, de a képeket átretusálják, hogy azt a hatást keltsék, hogy ez egy halott égitest. Mások pedig mesterséges alakzatokat és épületeket vélnek felfedezni bizonyos fotókon. Tökéletes példa erre a Lunar Orbiter-3 holdszputnyik fotói is, amit 1967-ben küldtek útjára. Az egyik hivatalos fotó a galériából a következő linken található meg teljes felbontásban: - LINK -
Ha ránagyítunk a fotóra - ami a Hold sötét oldalán készült - könnyen észrevehetünk egy mesterséges alakzatnak tűnő tornyot, ami kimagaslik a felszínről és még az árnyéka is látszik, amint rávetül a talajra. A nagyításoknak és forgatásoknak hála erről tényleg meggyőződhetünk, hogy az állítás igaznak tűnik.
Talán bázisok rejtőznek a Hold sötét oldalán? Vagy a kráterekben és a felszín alatt? Ha a földönkívüliek távolról látogatnak bennünket, akkor érdemes lenne kialakítaniuk a Föld közelében egy állandó bázist és erre a legmegfelelőbb hely a Holdunk lenne.
A torony a Hold sötét oldalán |
De vajon mi lehet az igazság? Tegyük fel, hogyha a NASA tényleg talált volna fejlett földönkívüli életformát vagy legalábbis észlelte volna őket, akkor elmondták volna nekünk? Nos, nem biztos, ugyanis az 1958. július 29.-én megfogalmazott űrtörvény szerint, abban is a 102.-es paragrafusában ez áll:
„A NASA kötelessége minden katonai értékkel vagy jelentőséggel bíró
felfedezést a nemzetvédelemmel közvetlen kapcsolatban álló
kormányszervek számára hozzáférhetővé tenni. A NASA vezetője a hivatal
gyakorlása közben szerzett információit e törvény hatálya alatt köteles
hozzáférhetővé tenni a nyilvánosság számára, kivéve ha az információ
visszatartását szövetségi rendelet tiltja, és ha az információt
nemzetvédelmi szempontok alapján titkosnak nyilvánítják.”
A NASA-nak tehát „kötelessége” bizonyos információk visszatartása.
Olyan információké, amelyekről nem a tudósok, csillagászok döntik
el, hogy a nyilvánosságra tartoznak-e vagy sem, hanem a Nemzetbiztonsági
Hivatal (NSA) bürokratái. Tehát ha a földönkívülieket veszélyesnek gondolják, akkor arról nem kötelesek beszámolni az amerikai állampolgároknak.
Összegzés
A Hold tehát talán mindig is lakott égitest volt valamilyen szinten. Onnan is érkeztek az ókori istenségek egy része, majd vissza is tértek. A középkortól kezdődően már rengeteg anomáliát feljegyzeteltek napjainkig, amit csak az 1950-es évek kontaktáinak beszámolói tetőztek meg. Az űrhajózás kezdete után pedig asztronauták szólaltak fel, hogy különös jelenségeknek voltak szemtanúi, de a kormány visszatartja az információkat.
Az egész emberiség történelmét végigkísérik a Holdról szőtt mítoszok - amik akár igazak is lehetnek.
Miskolci László
A Letűnt Világok Enigmái blog összes tartalma szerzői jogvédelem alatt áll. A blogon
megjelenő anyagok másolása, kereskedelmi forgalomba való hozása TILOS. A tartalom részleges felhasználása csak a szerző ENGEDÉLYÉVEL lehetséges a 1999. évi LXXVI. tv. 16. § szerint.
megjelenő anyagok másolása, kereskedelmi forgalomba való hozása TILOS. A tartalom részleges felhasználása csak a szerző ENGEDÉLYÉVEL lehetséges a 1999. évi LXXVI. tv. 16. § szerint.
Az írások saját szerzemények, nem pedig más weboldalakról lettek átmásolva.