2015. március 5., csütörtök

UFO-k és Istenek Kína történelmében

Meglehetősen kevesen foglalkoznak az ázsiai országok ufó észleléseivel, a hírek többnyire Amerikából vagy a környező országokból érkeznek be. Közhelyes tévedés miszerint "ufót mindig csak amerikaiak látnak", ugyanis számtalan észlelés történt már Japánban és Kínában is. Az érdekességet az adja, hogy ezek visszanyúlhatnak egészen a középkorig, amikor még ember által épített repülő szerkezet nem is létezett. Erről ad hírt egy könyv, ami nem is akárki tollából származik.

Shen Kuo
A tudós és író
A helyszín Kína, a Song-dinasztia idején élt egy igazán népszerű ember, Shen Kuo (1031-1095). De ki is volt Ő? Joggal mondhatjuk, hogy egy igazi zseni, ugyanis foglalkozott államvezetéssel, matematikával, csillagászattal, geológiával, meteorológiával, zoológiával, botanikával, térképészettel, néprajzkutatással, régészettel. Egyszerre volt költő, zenész, diplomata, agrármérnök, kormányzati állam ellenőr, feltaláló, miniszterhelyettes, valamint a Császári Csillagászati Tanszék vezetője. Egy tudós volt, de érdekelték a természetfeletti jelenségek és a jóslás is. Több művet is publikált, az egyik legkiemelkedőbb ezek közül a "Dream Pool Esszék", ami 1088-ban jött ki. Összesen 507 esszét tartalmaz különböző témákban. Ezek között van a tudomány, a természet és egyéb érdekességek a világból. Több kiadást is megélt és modern korunkban már más nyelvekre is lefordították. Joggal mondhatjuk tehát, hogy Shennek igazán hozzáértő tudása és szeme volt szinte mindenhez a világon.

Shen Kuo csillagtérképe 1092-ből

Ragyogó gyöngy az égbolton
Az egyik fejezet címe "Különös események", amiben egy rendszeresen megjelenő UFO-ról ír, amit körülbelül 10 éven keresztül többször is megfigyeltek. Renzong császár (1022-1063) uralkodásának idején egy fényes tárgy - mely olyan volt, mint egy gyöngy - lebegett Yangzhou város egén. A helyi lakosok azonban először Anhui és Jiangsu közelében látták, amik közvetlenül a nagyváros mellett találhatóak. Shen, mint egy modern ufókutató, kikérdezte a szemtanúkat a látottakról. A Xingkai tó közelében is észrevették a tárgyat és egy szemtanú, aki ráadásul Shen barátja is volt, így számolt be róla:

"Egy este kinéztem a házam ablakából és láttam, hogy a fényes gyöngy a közelben van. Egy aranyszínű gyűrű is körbeölelte, de a közepén ezüstös-fehéren ragyogott. A gyöngy külső héján kinyitódott egy ajtó. A fényei olyanok voltak, mint a napsugarak. Túl erős volt az emberi szem számára és ráadásul minden környező fára is kivetült, akár 5 kilométer távolságra is. Megvilágította a szobámat, a távoli eget és az erdőket pirosan. Aztán a tárgy iszonyú gyorsasággal mozogni kezdett, majd leszállt a tóra, a hullámok közé és olyan volt, mint a felkelő nap."

Miután Gaoyou városka költője, Yibo is látta eme repülő "gyöngyöt" még verset is írt róla. Mivel a repülő tárgy igen gyakran megjelent a környéken, felállítottak egy pavilont is az út szélén, ahol az emberek kikötöttek hajóikkal abban a reményben, hogy ők is szemtanúi lehessenek a titokzatos, kiszámíthatatlan időpontban megjelenő tárgynak. Az építményt elnevezték "A Gyöngy Pavilon"-nak, ám egy idő után a repülő tárgy soha többé nem jelent meg.


A gyöngyszerű tárgy nagy fényt árasztott és egy aranyszínű gyűrű is körbeölelte

Vajon mi lehetett ez a fenoména? Földönkívüli entitásokat ugyan nem láttak, de a leírás eléggé hajaz egy modern repülő tárgyéra, amivel viszont senkivel sem rendelkezett a középkorban. Akkor viszont honnan jött? Gömbvillám nem lehetett, mert azok egy rövid idő után "kidurrannak", igen ritkán jelennek meg, főként nem ugyanott. A hely közelében van egy mocsár, de a leírás szintén nem felel meg a lidércfényre, ugyanis az aligha repked az égen igen nagy magasságokban. Egy ilyen jelenségnek sincs "aranyszínű gyűrűje" és egyik sem olyan vakító, hogy fénye bántó legyen a szemnek nagy távolságról is. Bolygók és csillagok erős fénye nem ilyen intenzív, az írónak pedig igen nagy tudása volt az égboltról. Az is elég valószerűtlen, hogy Shen Kuo óriási tudásával nem ismert volna fel egy hétköznapi jelenséget, hisz annyi mindenről tudott és rengeteg ismeretet halmozott fel, hogy még saját kortársait is megelőzte!

Erre a különös leírásra egyébként felfigyelt Zhang Longqiao is, a Kínai Tanszék Pekingi Tanítóképző Főiskola professzora, aki próbálta népszerűsíteni a történetet. Az egyik 1979-es cikkének a "Lehetséges, hogy Kínát már látogatták meg a Világűrből régen?" sokat sejtető címet adta, aminek hatására a Wuhang Egyetem létrehozta a Kínai Ufókutatási Szervezetet.

De nem ez az egyetlen érdekesség a "Különös események" fejezetben..


Zigu istennő általi "eltérítés"
Shen Kuo tudósít egy érdekfeszítő esetről, ami 1036-ban történt, ráadásul ugyanabban a kerületben ahol a "gyöngy" UFO hullámészlelés volt.
A régi kínai szokás azt mondja, hogy az isteneknek meg kell érkezniük az első hónapban, januárban, legalábbis a Hold naptár szerint. Zigu istennő mégis megjelenhet bármikor. Jinyou uralkodása alatt (1034-1036), egy tudós Taichangból, akinek a neve Wang Luw, éppen szemtanúja volt annak, hogy az éjjel a lánya hálószobájába belebegett Zigu istennő. Zigu gyönyörű volt és bármiféle erőfeszítés nélkül egy felhővel a lába alatt igen gyorsan mozgott. Az istennő megkérdezte a lányt: "Szeretnél utazni velem?". A lány beleegyezett és kimentek az udvarra, ahol egyszerre felhők kezdtek kialakulni a talajon, amire felléptek. Ám Zigu rászólt a lányra: "Por van a cipődön, vedd le, mielőtt feljössz." A lány így tett és azon nyomban felemelkedtek az égbe.


Zigu istennő
Nagyon érdekes hogy Zigu megjelenése egybeesik a gyöngy ufó megjelenésének időpontjával és körzetével. Talán Zigu lett volna az utasa? Nem tudni, ugyanis erre nem tér ki maga Shen Kuo sem. A lánynak alvási paralízise sem lehetett, hisz akkor nem tudott volna kimenni az udvarra. Az apa is szemtanúja volt az istennő lebegésének, majd a lánya égbe távozásának. Hogy utána mi történt a lánnyal, arról nem szól a fáma. A tudósítás nagyon hasonlít arra, amit ma "földönkívüli eltérítésnek, elrablásnak" neveznek, azaz idegen lények éjszaka meglátogatnak valakit a szobában (kivételes esetek is vannak pl. autóvezetés közben), és vagy megbénítják, hogy elrabolják vagy pedig megkérdezik, hogy nincs-e kedve az illetőnek felszállni velük a hajóra. 

Más égi istenek és események
Vajon tényleg földönkívüliek tevékenykedtek a középkori Kínában? A furcsa jelenségek nem hagytak alább, és már a modern UFO-k megjelenése előtt is jó pár furcsaságot láttak az égen. Wu Youro festő a 19-században készített egy érdekes képet, aminek a címe "Vörös láng lebeg a levegőben". 1892-ben történt az az eset, aminek a festő is a szemtanúja volt és ezt írja:

"Szeptember 28-án, este nyolc órakor, Nanking város déli égboltján megjelent egy vörös fényű, tojás alakú golyó, ami kelet felé lebegett az égen, méghozzá nagyon lassan. Igen feltűnő volt a megjelenése, mert akkor az égbolt sötét volt és borús, és máris több százan gyűltek össze, hogy tekintetükkel figyeljék a tüneményt. Néhány járókelő azt mondta, hogy talán meteor. De a meteor egy pillanat alatt elszáll, míg ez a tárgy lassú volt és egy helyben is megállt. Mások azt mondták, hogy ez egy lámpás, amit felengedtek a gyerekek. De akkor este a szél észak felé fújt, miközben a labda kelet felé haladt. Tehát lámpás sem lehetett. Egy ideig mindenki beszélt, de senki sem tudta megoldani a rejtélyt. Egy idős férfi azt mondta, hogy amikor először tűnt fel a valami, egy kis zajt is adott ki, de alig hallhatóan. Aztán szépen lassan távolodott, majd eltűnt a horizontról."

Wu Youro nemcsak beszámol az eseményről, de meg is festette azt, amin jól látható a tömeg, akik az égen lebegő UFO-t nézik:



Jól látható a festményen a ragyogó UFO, amire a járókelők mutogatnak

A legendákban is fennmaradtak a nyomok: a kínaiak úgy vélik, hogy őseik az égből szálltak alá, hogy létrehozzák a Földön a Mennyei Birodalmat. A civilizációt Huang-ti, a "Sárga császár" alapította még az Aranykorban. Huang-ti egy zseni volt és igazi kultúrhérosz is. Neki tulajdonítják az orvoslást, az írást, a művelődést, a különböző találmányokat is. Utána következett a Sang-dinasztia uralkodója: Tang, aki állítólag 3 méter magas volt és karja több ízből állt! Más szóval igencsak óriási volt, az átlagosan 160 cm magas kínaiak között, de még egy európaihoz képest is. Igen érdekes leírása ez egy kínai embernek, nemde? Az "égi megbízatás" szerint a királyt/császárt, azaz az "Ég fiát" bízták meg az istenek az "Ég alatti" világ uralmával. A kínaiak fizikai, valós személyt látnak bennük, akik valamikor tényleg léteztek és nem csak kitalációk voltak. A paleoasztronautika elmélete szerint bizonyos égi istenségek - mint Huang-ti és Zigu is - talán földönkívüliek lehettek, akiket tudásuk és technológiájuk miatt az  egyszerű földi halandók félreértettek, és Isteneknek tekintettek.

Természetesen még rengeteg égi jelenségről tudósítanak a fennmaradt iratok és könyvek Kína egéről. Úgy gondoltam ezek a legfontosabbak közülük. Egy tudós beszámolója, aki tökéletesen leírja a látottakat és a tapasztalatait. Egy festő, aki gyönyörűen ábrázolja az esetet. Ahogy Zhang Longqiao professzor is említette; Kínát talán már tényleg meglátogatták az idegenek a régmúltban.

Miskolci László
A Letűnt Világok Enigmái blog összes tartalma szerzői jogvédelem alatt áll. A blogon
megjelenő anyagok másolása, kereskedelmi forgalomba való hozása TILOS. A tartalom részleges felhasználása csak a szerző ENGEDÉLYÉVEL lehetséges a
1999. évi LXXVI. tv. 16. § szerint.
A blog posztjai, bejegyzéseinek linkjei megoszthatóak KÖZVETLEN módon.

1 megjegyzés: